11. fejezet - Egy különleges este

Kuncogni kezdtem.
- Andi hagyd már abba! - szóltam bele tetettet felháborodással a telefonomba, miközben folyamatosan kuncogtam - de-de igazad van...te vagy a legdrágább dongsaeng...szóval a bácsi is.
Nem bírtam tovább és ennél a mondatnál nevetésben törtem ki. Hyukie csodálkozva nézett rám. Egyrészt mert egy árva szót sem értett belőle, másrészt meg, ha koreaiul beszéltem is volna akkor sem lett volna számára világosabb a helyzet. Igazából senki számára nem lett volna az. Ezt csak mi ketten értettük Andival. Gondolatban visszamentem abba az időbe amikor még Andi is Magyarországon élt, mennyit hülyéskedtünk. Hae bácsi és Teuk bátyus, a családfa. Ha ezt egyszer a fiúk megtudnák. Még nagyobb nevetésben törtem ki, már megszólalni se tudtam, csak potyogtak szemeimből a könnyek.
- Most...le... te..szem - nyögtem valahogy a telefonba - szia.
Miután letettem a telefont Hyukie továbbra is csodálkozva nézett rám. Láttam a szemében a kíváncsiságot, de úgy tettem mint aki nem vesz észre semmit. Végül nem bírta tovább és nekem szegezte a kérdést.
- Mi volt ennyire vicces?
- Á semmi - legyintettem, nem igazán akartam neki elmesélni barátnőmmel közös régi kis játékunkat.
- Na légyszi  - kérlelt.
- Tényleg nem fontos - egész zavarba jöttem.
Erre Hyukie bevetette azt aminek tudta, hogy nem tudok ellenállni, rám nézett azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel, akár egy elveszett ártatlan kiskutya.
- Oké - adtam meg magam - szóval tudod matekban van a deriválás.
- Ö igen. Bár matekból sosem voltam túl jó - vakarta meg zavartan a fejét.
- Na és szóval...ízé...Andi azt mondta, hogy...ö...ízé.. milyen jól lehetne a tanári asztalon deriválni - nyögtem ki nagy nehezen, de Hyukie csak értetlen szemekkel nézett rám - ízé...ő mást értett deriválás alatt - éreztem, ahogy a nyakamig elpirulok.
Aztán Hyukie-nak is leeshetett mert széles vigyor terült el az arcán.
- Ti kis perverzek!
- Nem is! Kikérem magamnak...illetve magunknak! - tiltakoztam.
De Hyukie továbbra is csak vigyorgott. Nagyot sóhajtottam magamban. Éreztem, hogy nem kellett volna elmondanom neki, most majd mindig ezzel fog húzni.
- Hagyd már abba - ütöttem játékosan a vállára.
- Igenis - húzta ki magát, de fél perc múlva ismét ott ült a vigyor az arcán, feladtam.
Nem sokkal később Hyukie elköszönt tőlem, próbára kellett mennie. Én pedig elhatároztam, hogy megkeresem Andit és megölöm. Na jó, lehet megkegyelmezek neki. Még meglátom. Végül is megkegyelmeztem neki, mert abban a pillanatban ahogy megláttuk egymást, mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Elhülyéskedtünk az egész délutánt a régi emlékek felidézésével, amit aztán telefonom csörgése szakított félbe.
- Szia - Hyukie szóltam bele a mobilomba - aha...igen, értem...persze...igen írom...szólok neki is...szeretlek, szia.
Letettem a telefont, majd barátnőmre néztem, aki várakozásteljesen nézett vissza rám. A kis kíváncsi fáncsi mindig mindent tudni akart.
- Találkozni szeretne velem és azt akarja, hogy te is gyere.
- Én? - csodálkozott barátnőm - ugyan minek?
- Jobban mondva nem ő, hanem Hae, mert hogy ő is ott van Hyukie-val.
- Ja, az más - mosolyodott el.
- Na persze, az már mindjárt más, mi? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.
- Jaj unnie, inkább gyere, menjünk! - és már libbent is az ajtó felé. Néha szerettem volna megnézni munka közben, amikor normális felnőtt módjára viselkedik. Állítólag!
Miközben mentünk kifelé hívtam egy taxit, mivel fogalmam sem volt, hol volt az a hely amit Hyukie megadott és néhány napos Szöuli tartózkodás után még nem mertem ide-oda mászkálni a városban. Mikor megérkeztünk a taxi egy hatalmas épület elé gördült be. Időközben besötétedett, de az utcai lámpa fénye megvilágította az épület homlokzatát. Szöuli Nemzeti Egyetem olvastam a feliratot. Minek kellett idejönnünk csodálkoztam magamban, mindegy nemsokára úgyis megtudjuk. Kifizettem a taxist és kiszálltunk a kocsiból.
- Sziasztok - köszönt ránk hátam mögül egy hang, mire összerezzentem.
- Hyukie, a frászt hoztad rám - morogtam mikor megfordulva felismertem a hang tulajdonosában kedvesemet.
Velem egy időben Andi is majd frászt kapott, még egy halk sikoly is elhagyta a száját. Hae ugyanis minden figyelmeztetés nélkül átkarolta hátulról a derekát, mire barátnőm majd szívrohamot kapott.
- Hae meg akarsz ölni - nézett rá mérgesen.
- Ne haragudj - nézett rá a fiú bűnbánó szemekkel, ennyi elég is volt Andi máris mosolygott Hae-ra. Ezt a lányt kenyérre lehet kenni.
Na jó, ha őszinte akarok lenni, én se vagyok különb nála, ha Hyukie-ról van szó.
- Minek kellett idejönnünk? - fordultam felé.
- Emlékszel, reggel meséltél arról a deriválás dologról.
- Igen, és? - kezdtem rosszat sejteni.
- Gondoltam valóra válthatnánk.
- Mit? - kezdtem nagyon-nagyon rosszat sejteni.
- Hát ezt a deriválás dolgot.
- Ezt, hogy érted? - most már kezdtem pánikolni.
- Hát valóra váltom a tanári asztalon való deriválásos álmod - villantotta rám igencsak perverz mosolyát.
- Hogy mi? - pánikolásom elérte a tetőpontját, köpni-nyelni nem tudtam.
- Ezért is hívtam ide Hae-t ő lesz az elterelő hadművelet.
- De Hyukie mi lesz ha elkapnak?
- Nem fognak, különben is max. kihívják a zsarukat - vonta meg a vállát.
- Max kihívják a zsarukat? - visszhangoztam döbbenten - Hyukie a képed ott fog virítani minden holnapi újság címlapján. Ebből hatalmas botrány lehet.
- De nem lesz - mondta olyan nyugodtsággal mint aki minden nap ezt csinálja.
- Mond csak, te már mással is deriváltál tanári asztalon? - szegeztem neki a kérdést.
- Nem, még soha - tiltakozott két kézzel.
- Te meg csak ne kuncogj ott! - torkolltam le barátnőmet, aki menedék gyanánt Hae-hez bújt.
- Ha gondolod mi is deriválhatunk utána egyet, az egyik tanári asztalon - nézett rá huncutul.
- Lee Donghae - emelte fel barátnőm a hangját - még egy ilyen megjegyzés és nem lesz mivel többet deriválnod az életben!
Mindannyian elnevettük magunkat meglátva Andi mérges kis pofikáját.
- Rendben, akkor indulhatsz Hae! - szólt neki Hyukie.
Hae eltűnt a következő sarkon és nemsokára egy autó gördült az épület elé. Hae kiszállt, lehajolt és egy késsel kiszúrta az egyik kereket. Aztán bedobta a kést a kesztyűtartóba majd elindult be a portáshoz. Mindeközben mi elbújtunk az egyik fa árnyékában, onnan vártuk az eseményeket.
Nem sokkal később Donghae meg is jelent a portással és neki álltak kereket cserélni.
- Gyere! - kapta el a kezem Hyukie, óvatosan elsurrantunk Hae és portás mellett, majd be az épületbe. Hyukie határozottan vezetett a folyosókon, míg nem az egyik terem előtt megálltunk.
- Nos információim szerint ez a matek eladó - mosolygott rám.
- Olyan hülye vagy! - nevettem el magam.
Hyukie benyitott az ajtón. A hatalmas előadó ablakain besütött a holdfény hangulatosan megvilágítva a tábla előtt húzódó hosszú tanári asztalt. Kissé zavarba jöttem ahogy beléptem, még ha ez nem is annak az egyetemnek az előadója ahova én járok. Elsétáltunk a tanári asztalig aztán körbe néztünk. A terem teljesen kihalt volt, a vége már sötétségbe burkolózott. Furcsán éreztem magam, de ahogy megfordultam és szembe találtam magam Hyukie-val még a lélegzetem is elállt. A hold ezüstös fénye beragyogta az arcát olyan volt akár egy herceg, szőke haja lobogó fáklyaként világított a sötétben. Arcának nyugodt, lágy vonásai teljesen elvarázsoltak, belenéztem hatalmas, gyönyörű szemeibe és egy másodperc alatt elfelejtettem hol is vagyok. Elvarázsolt és én hagytam, hogy ez a csoda elragadjon. Arca közeledni kezdett az arcom felé, hogy aztán végül szája a számra tapadjon. Hosszú, forró csókban egyesültünk. Aztán Hyukie felültetett a tanári asztalra, majd felmászott mellém, kissé hátrébb csúsztunk. Hyukie újra megcsókolt miközben lágyan hanyatt döntött. Majd ráült a csípőmre és úgy kényeztetett tovább. Előbb a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a fülcimpámat harapdálta.
- Szeretlek - súgta a fülembe mielőtt visszatért a nyakamhoz, ahonnan tovább vándorolt vállamra, közben lehúzta rólam a pólót és kezeivel a melleimet kezdte el masszírozni. Válaszul apró nyögéseket hallattam. Elmosolyodott és elkezdett lefelé haladni, apró csókokkal hintette be hasamat. Mikor elért a nadrágomhoz kezét becsúsztatta bugyimba és ujjaival kezdett el izgatni.
- Hyukie - nyögtem - nem bírom. Éreztem ahogy megfeszül testem, minden porcikámmal akartam őt. Babrálni kezdtem az övével ami végül sikerült kinyitnom és lehúztam róla a nadrágot, majd a boxerét. Aztán ő is levette a nadrágom, lehúzta a bugyim és óvatosan belém hatolt. Először lassan mozgott bennem, de én már nem bírtam tovább.
- Gyorsabban - lihegtem, mire ő azonnal eleget tett kérésemnek. Kezeimmel a hátát markolásztam, néha felszisszent mikor erősebben vájtam bele körmeimet, de nem tudtam visszafogni magam. Éreztem, hogy már nincs sokra hátra, mikor aprót sikkantottam, elérte a gyenge pontom. Ő is észrevette és még erősebben és gyorsabban mozgott bennem, arra a pontra koncentrálva. Néhány lökés után szinte egyszerre élveztünk el. Fáradtan rám borult, még egy ideig mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Mikor egy kissé mindketten megnyugodtunk, Hyukie kissé felemelkedett.
- Hogy érezed magad? - kérdezte mosolyogva.
- Boldog vagyok, nagyon boldog, köszönöm Hyukie - válaszoltam miközben könnybe lábadt a szemem.
- Ha te boldog vagy akkor én is - simított végig arcomon.
- Szeretlek! - szakadt ki belőlem, nem volt rá más szó, amivel érzéseimet ki tudtam volna fejezni.
- Én is szeretlek - odabújt mellém és csak feküdtünk így csendben.
- Nem akarom elrontani ezt a szép pillanatot, de lassan indulunk kellene - emeltem rám tekintetét egy kis idő múlva.
- Igen, én is azt hiszem, hogy jobb lenne mielőtt észrevesznek minket - helyeseltem. Most, hogy félig-meddig visszatértem a valóságba, megint egy kissé aggódni kezdtem.
Gyorsan felöltöztünk és az ajtóhoz siettünk. Biztos, ami biztos Hyukie előbb kikukucskált az ajtón és csak miután nem látott senki mentünk ki a folyosóra. De várjunk csak torpantam meg.
- Hyukie, hogy fogunk mi innen kijutni? - néztem rá aggódva.
- Hogy állsz az ablakon át való közlekedéssel? - kérdezte nevetve.
- Azt hiszem menni fog - kuncogtam.
Hyukie megfogta a kezem és biztos kézzel vezetett, mindent alaposan eltervezett, állapítottam meg magamban. Végül a folyosó egyik ablakánál álltunk meg. Kinyitotta, majd kimászott, aztán segített nekem is lemászni az ablakból. Óvatosan az épület sarkához lopakodtunk és úgy tűnt az égiek is velünk vannak, mert abban a pillanatban egy felhő takarta el a holdat, így hát kihasználva a szinte teljes sötétséget, gyorsan kilopakodtunk a kapun. Hyukie előkapta a mobilját.
- Kit hívsz?
- Hae-t, hogy jöjjön értünk.
- Kérlek ne! - fogtam le a kezét - inkább sétáljunk - kértem.
Apró zavartságot véltem felfedezni arcán, de aztán elmosolyodott.
- Rendben, ahogy akarod.
Megindultunk a hold alatt kéz a kézben és én nagyon boldognak éreztem magam. Ez az egész olyan hihetetlen és csodálatos volt. Azt kívántam bárcsak sose érne végett az éjszaka és örökre Hyukie-val sétálhatnék így kézen fogva.