2. fejezet – A meghívás

A két erős karhoz, egy csillogó szempár és rakoncátlankodó szőke hajtincsek is tartoztak. Erős önuralomra volt szükségem, hogy el ne aléljak mikor megéreztem derekamon izmos karját.
- Minden rendben van? - érdeklődött kedvesen.
- I-igen köszönöm.
- Biztos?
Bólintottam, hogy igen. Ekkor óvatosan elengedett. Sikerült valahogy megállni a két lábamon, bár a térdem még mindig remegett az izgalomtól. Szedd már össze magad, úgy viselkedsz mint egy kisgyerek, korholtam önmagam. Barátnőm aggódva nézett rám, de én egy mosollyal megnyugtattam, hogy minden rendben van. Majd kihúztam magam és mindkét fiú felé fordulva meghajoltam.
- Elnézést kérek az iménti jelenetért, nem szokásom így viselkedni. Nagyon sajnálom, hogy gondot okoztam.
- Ugyan már - emelte fel a kezét Hae jelezve, hogy nincs semmi baj - láttunk mi már ennél sokkal különb dolgokat is, higgy nekem.
- Én nem csodálkoztam rajta, általában így hatok a nőkre - mondta Hyukie fellengzős hangon, arcára kaján vigyor ült ki.
Elpirultam, bizonyára hozzá van már szokva, hogy elvesztik az eszüket körülötte a nők. Ami inkább fura volt, hogy Hae mintha kissé zavarba jött volna Hyukie kijelentése miatt. Andira pillantottam és a szeme nem sok jóról tanúskodott.
- Lee Hyukjae - kezdte, ajaj ez a hang túlságosan is mézes-mázos ebből baj lesz, kezdtem pánikolni - én nem lennék abban annyira biztos, hogy a te sugárzó lényed szédítette meg a barátnőmet.
Hyukie szemei kikerekedtek, arcán "Hogy mi van?" kifejezés jelent meg.
- Ma érkezett Magyarországról, Európából - folytatta barátnőm - és a hosszú út bizonyára kimerítette és még az időeltolódáshoz sem volt ideje hozzászokni. Valószínűleg csak a kimerültségtől szédült meg, nem miattad!
Én csak kapkodtam a fejem ide-oda. Andi kihívóan nézett Hyukiera, aki olyan értetlenül nézett vissza rá, mintha a barátnőm most közölte volna, hogy ő igazából egy földönkívüli és a Marsról jött. Hae pedig csak kuncogott, láthatóan alig bírta visszatartani a nevetését. Miután Hyukie egy kissé magához tért - ami beletelt jó néhány percbe - felszegte a fejét és duzzogni kezdett. Annyira édes volt. Istenem legszívesebben odamentem volna hozzá és átöleltem volna, de nem akartam, hogy még jobban elképedjen. Hae láthatóan jól szórakozott.
- Lányok - fordult felénk - nincs kedvetek holnap velünk ebédelni?
Most úgy tűnt nem csak én, hanem Hyukie is kisebb sokkot él át, de Hae vagy nem vette észre, vagy csak egyszerűen nem akarta észre venni.
- Persze, szívesen - nyögte ki Andi, láttam ezúttal ő is teljesen le van döbbenve.
- Akkor holnap itt, pontban 12-kor - mosolygott ránk továbbra is Hae.
- Rendben.
- Nekünk viszont most sajnos mennünk kell. Sziasztok! - és még mielőtt Hyukie bármit is mondhatott volna magával ráncigálta a fiút.
Percekig álltunk ott némán mire képesek voltuk teljes mértékben felfogni mindazt, ami történt velünk. Nem elég, hogy összetalálkoztuk a Super Junior két tagjával, még ebédre is meghívtak minket. Mikor végre mindez tudatosult bennünk, sikítozva kezdtük el ugrálni a szökőkút mellett. Aztán nyakig vörösödtünk mikor észrevettük, hogy a fél tér minket bámul, úgyhogy gyorsan elszeleltünk. Egyenesen hazamentünk és hatalmas sóhajok közepette huppantunk le a nappaliban álló kanapéra.
- Jó nekem most kell valami amivel lehűthetem magam - azzal Andi felállt, kiment a konyhába és nem sokára egy dobozos fagyival tért vissza.
- Te is kérsz? - kérdezte tőlem.
- Igen, nekem is jót fog tenni.
Pár perccel később Andi két pohár fagyival tért vissza, az egyiket átnyújtotta nekem.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Andi...
- Igen?
- Ugye nem fogod állandóan szívatni Hyukiet?
Nem tudom milyen arcot vághattam, de barátnőmből kitört a nevetés.
- Ne aggódj, tudod, hogy pont azért imádom mert ilyen egoista, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki. De ünnepélyesen ígérem, hogy igyekszem visszafogni magam.
- Oké - már én is nevettem - és úgy tűnik Haenak bejött a dumád.
- Mert szerintem ilyet még ő se nagyon élt meg - nevetett Andi is.
Időközben megettük a fagyinkat. Nagyot nyújtóztam, hosszú volt ez a mai nap.
- Azt hiszem ideje aludni mennünk, hosszú és fárasztó napod volt.
- Még nem vagyok álmos - tiltakoztam.
- Na persze - vágott grimaszt barátnőm - és különben is mi lesz ha holnap hatalmas karikákkal a szemed alatt ébredsz? Úgy hogy fogsz megjelenni Hyukie előtt?
- ÁÁÁÁ irány aludni!!!! - és már futottam is be a szobámba. Mielőtt becsukódott volna az ajtó még hallottam ahogy Andi felnevet.
Hyukieval szerettem volna álmodni vagy legalábbis a SuJuval,de alighogy lefeküdtem elnyomott az álom és reggelig úgy aludtam mint akit fejbe vertek. Mikor felébredtem és az órámra néztem, majdnem kiestem az ágyamból rémületemben, 10 óra te jó ég!
- Andi, miért nem keltettél fel? - kiabáltam ki a szobából miközben azt se tudtam mihez kapjak először.
- Mert olyan édesen aludtál - jött be hozzám Andi.
- De így nem leszek kész, el fogunk késni!
- Dehogy fogunk, van egy és egy háromnegyed órád, hogy kész legyél.
- Hát ez az! És mégis mit vegyek fel? - elkezdtem kutatni a szekrényben, de nem találtam semmi normális ruhát.
- Mondjuk farmert és valami topot.
- A farmer szerinted jó lesz?
Barátnőm nagyot sóhajtott.
- Nem hinném, hogy egy ötcsillagos étterembe fognak vinni. Hacsak - vigyorodott el - Hyukie nem akar felvágni azzal, hogy mennyi pénze van.
- Teee - vágtam hozzá az első kezem ügyébe kerülő ruhadarabot.
- Jól van na - nevetett Andi - inkább magadra hagylak, hogy tudj készülődni.
Végül sikerült idejében kész lennem és háromnegyed 12-kor elindultunk a megbeszélt helyre, a szökőkúthoz. Mi értünk oda előbb, de pár perc múlva már meg is jelentek a fiúk. Nagyszerűen néztek ki. Lee Hyukjae ezentúl mindig csak inget viselj, sóhajtottam fel.

1. fejezet - A találkozás

Szandra vagyok, 20 éves, és most járok először Koreában. Ez volt minden vágyam és most végre itt vagyok. Az imént szálltam le a repülővel és miután megszereztem a csomagjaimat elindultam a kijárat felé. Körbenéztem, majd felfedeztem ahogy barátnőm széles vigyorral az arcán vadul integetett nekem. Elég furcsa ez az egész, ugyanis mindketten nyaralni vagyunk itt. Andi Japánban élt már egy fél éve, de ő is nagyon szereti Koreát, ezért elhatározta, hogy Szöulban tölti a szabadságát. Meghívott engem is, tartsak vele. Tudja mennyire imádom Koreát és legalább végre lesz időnk arra is, hogy jól kibeszéljük magunkat.
- Szia nővérkém - borult a nyakamba - úgy örülök, hogy látlak.
- Én is téged - viszonoztam ölelését, miközben elfojtottam egy éles sóhajt, hogy már megint nővérkéz. Ez még régebben alakult ki, a társaságban ő volt a legidősebb, de nem szerette és elkezdett engem nővérkézni, amivel a sírba vitt. Ennek ellenére nagyon imádom őt.
- Segítek vinni a csomagjaid - kapta ki egyik kezemből a bőröndömet - na milyen volt az út?
- Hosszúúúúú - nevettem.
- Mondtam én neked. Mindegy, fogunk egy taxit és úgy megyünk a szállásunkra.
- De nem lesz az drága? - aggodalmaskodtam.
- Ne aggódj ennyi még belefér!
Egy reptéren nem nehéz taxit fogni, úgyhogy két perc múlva már bent is ültünk egyben. Andi bemondta a címet és már indultunk is a szállásunk felé. Útközben kikérdezett, hogy mi újság otthon én meg Japánról faggattam. Amióta kiment, neten tartjuk a kapcsolatot, de nem nagyon tudunk beszélni egymással, ő a munkája miatt - szerinte a japánok munkaőrültek -, én meg a suli miatt, az időeltolódásról nem is beszélve.
Végre megérkeztünk. Andi szép kis apartmant bérelt ki, nagyon otthonosan volt berendezve. Két szoba volt, így mindketten kényelmesen ki tudtunk pakolni, és nem kellett tekintettel lennünk a másik szokásaira. Az apartmanhoz tartozott még egy fürdő, egy kis konyha egy nappali meg egy wc. Lerogytam a kanapéra amint beléptünk a lakásba.
- Fáradt vagy? - nézett rám barátnőm együttérzően.
- Igen, de ugyanakkor izgatott is - ugrottam fel a kanapéról.
Andi elnevette magát.
- Pakolj ki aztán menjünk vásároljunk be. Vacsora után elmehetnénk sétálni egyet, ha nem leszel túl fáradt. Addigra remélhetőleg már nem lesz ilyen dög meleg.
Szerencsére pár méterre volt egy bolt, ahol be tudtunk vásárolni. Leginkább félkész ételeket vettünk, miután barátnőm kijelentette, hogy ezekből az ízékből ő nem tud főzni semmit.
- Akkor japánban még is mit eszel? - kérdeztem mosolyogva.
- Tudod van McDonaldsuk - nevetett, aztán valószínű hülye fejet vághattam mert abbahagyta a nevetést és komoly arcot vágva folytatta - egy-két egyszerűbb étel elkészítését már megtanultam, meg sok az út menti kis étkezde ahol olcsó és finom ételeket kapni és persze maradnak a félkész kaják.
Bólintottam. Andi már egy pulttal arrébb volt.
- Vegyünk fagyit is! - kérlelt és már emelt is ki egy dobozzal.
- Ezt nekem se kell kétszer mondanod - nevettem.
Végül sikeresen túl estünk az első bevásárlásunkon. Hazamentünk megcsináltuk a vacsoránkat, aminek a kiválasztását a doboz színe alapján végeztük. Andinak nagyon megtetszett a piros a szín. Néha tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok az idősebb.
A vacsora kissé elnyúlt, jót beszélgettünk közbe. Aztán elindultuk sétálni. Az idő már valóban sokkal kellemesebb volt. A közelben volt egy kis tér, odamentünk. Jó pár perce sétálgattunk már, amikor egyszer csak egy szőke hajú srác rohant el közöttünk, majdnem felborítva minket.
- Idióta - kiabáltam utána, majd abban a pillanatban követte egy barna hajú is. Ám ez a srác fél méter után lefékezett megfordult, meghajolt, elnézést kért, tőlünk, aztán folytatta a szőke hajú üldözését.
- Na látom itt is vannak idióták - morogtam.
- De a barna hajú legalább jó fej volt és elnézést kért.
- Na ja.
- És valahogy olyan ismerősnek tűnt.
- Furcsa, de valahogy nekem is, de meg nem tudnám mondani honnan.
- Mindegy ne foglalkozzunk velük. Gyere nézzük meg azt a szökőkutat.
A tér közepén állt és nagyon szépen ki volt faragva az oldala, a közepén akár egy virágszirom minden irányba vízsugár tört az ég felé, hogy aztán a kellő magasságot elérve megadja magát a gravitációnak.
Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki a torkát köszörüli mögöttünk. Ahogy megfordultam az előbbi két sráccal találtam szembe magam, de ahogy megláttam a szőke hajú fiút, a lábam földbe gyökerezett, a torkom kiszáradt és tátogni kezdtem akár egy hal, anélkül, hogy egy hang is kijött volna a számon. A szőke hajú srác elég fura fejet vágott, aztán a másik fiú hangját hallottam meg, már amennyire fel tudtam fogni a körülöttem végbemenő dolgokat.
- Szeretnénk elnézést kérni az előbbi viselkedésünkért - mondta és egy szál virágot nyújtott a barátnőm felé, a szőke pedig én felém.
- Köszönjük ez igazán kedves tőletek - vette el a barátnőm a barna hajú sráctól a virágot. Én még mindig mozdulni se tudtam, barátnőm megfogta a kezem és segített elvenni a szőke hajútól a virágot.
- Ő is nagyon köszöni - mosolygott a fiúra - csak még kissé sokk alatt áll. Tudod Lee Hyukjae te vagy a kedvenc idolja.
Tehát mégis csak igaz, nem álmodom, álmaim férfija Lee Hyukjae áll szemtől szembe velem. Úgy éreztem mindjárt elájulok, de még mielőtt összeeshettem volna két erős kéz tartott meg.