12. fejezet - Esti meglepetés

Másnap késő délelőtt ébredtem. Nagyot nyújtóztam az ágyban, nem volt még semmi kedvem felkelni. A nap az ablakon keresztül lágyan cirógatta arcom, fénye beragyogta az egész szobát. Boldog voltam, nagyon boldog. Még egyszer lepergettem magam előtt a tegnapi nap eseményeit. Újra elöntött az izgalom, ahogy az egyetemen történtekre gondoltam. Motoszkálást hallottam kintről, de bizonyára Andi ébredt fel és épp reggelit készíthet a konyhában. Az órámra néztem, már háromnegyed 12 volt, lassan ideje lenne nekem is felkelni. Halogattam még egy kicsit, de aztán kimásztam az ágyból. Kinyitottam az ajtót, kiléptem a nappaliba, de majdnem hasra estem a saját lábamban. A kanapén ott találtam Hae-t és Andit csókolózva és igencsak be voltak melegedve. Megfordultam, hogy óvatosan visszalopódzak a szobámba, de mikor be akartam húzni magam után az ajtót, Andi csodálkozó hangja ütötte meg a fülem.
- Hát te meg mit csinálsz Szandi?
- Én? Semmit. Csak nem akartalak zavarni titeket. – azt se tudtam hova nézzek kínomban.
- Egyáltalán nem zavarsz minket.
- Oh, tényleg? – lecsaptam az alkalomra és azonnal mellettük termettem a kanapén – Na akkor most tessék mindent töviről- hegyire elmesélni!
- Mégis mit akarsz tudni? – nézett rám ártatlan tekintettel. Ilyenkor legszívesebben megfojtottam volna.
- Tudod te azt nagyon jól. Tegnap még nem voltatok ilyen meghitt kapcsolatban!
Most ők jöttek zavarba.
- Hát az úgy volt, – kezdett neki barátosném, miközben arca egy paradicsoméval vetekedett - hogy tegnap Hae ugye hazakísért, mert úgy volt még vissza kell majd mennie értetek. És hát sokat beszélgettünk és egyre közelebb kerültünk és...
- És végül engedett nekem – vette át a szót Hae. Látszott rajta majd kicsattan a boldogságtól.
- Már épp itt volt az ideje – nevettem.
- Na és milyen volt a tanári asztalon, khm, deriválni? – váltott hirtelen témát Andi.
- Á, ízé, semmi különös, jó volt – kezdett nagyon melegem lenni.
- Jó? Csak ennyi?
- Miért mégis mit akarsz hallani?
- Mindent – jelent meg perverz mosoly az arcán.
- Teee! – felkaptam a mellettem heverő kispárnát és hozzávágtam.
- Na várj csak! – felkapta ő is a mellette lévő kispárnát és kettős támadást indított ellenem.
Hae igyekezett kikerülni a tűzvonalból. Végül az egész párnacsata nevetésbe torkollott.
A következő napok nagyszerűen teltek. Rengeteget jártunk el négyesben. A fiúk minden látnivalót megmutattak Szöulban. És valami isteni gondviselésnek köszönhetően, soha senki nem ismert fel minket. Pedig emiatt kissé aggódtam. Ha kiderülne a kapcsolatunk Hyukie-val, óriási botrány lenne belőle, és úgy sejtettem azt se lendítene túlságosan a helyzetem, hogy európai vagyok. De ha ilyen gondolatok jutottak eszembe gyorsan elhessegettem őket, szemlátomást Hyukie sem foglalkozott ezzel, márpedig neki csak tudnia kellett meddig mehet el.  Egyik este épp lefekvéshez készülődtem, amikor különös dologra lettem figyelmes, mintha valahonnan a távolból énekszót hallottam volna. Odaléptem az ablakomhoz és miután elhúztam a függönyt, hogy kinézzek teljesen ledöbbentem a látottaktól. Hyukie állt az ablakom alatt és énekelt, mellette egy széken Sungmin ült és gitárján kísérte őt. Még mindig döbbenten álltam az ablakban, amikor Andi rontott be hozzám.
- Szandi látod ezt? – kérdezte izgatottan az ablak felé böködve.
- Aha – bólintottam.
- Szerenádot ad neked, hát nem romantikus? – olvadozott.
- Szerenádot? – csodálkoztam – Nekem még soha senki nem adott szerenádot.
Andi rám nézett, majd elnevette magát.
- Szandi térj már magadhoz! Gyere nyisd ki az ablakot, hogy lássa, hallod őt.
Mikor kinyitottam, teljes gyönyörűségében hallhattam Hyukie hangját. Nagyon elegáns volt. Fekete öltönyt viselt fehér inggel, kezében egy szál vörös rózsával. Sungmin is ugyanolyan öltönyben volt. Mikor meglátott elmosolyodott, még egy kicsit közelebb jött az ablakomhoz, de az éneklést egy pillanatra sem hagyta abba. Andi tapintatosan az ablaktól egy kissé távolabb húzódott, miután gyorsan kipillantott és szemügyre vette a két fiút. Kellemesen langyos éjszaka volt, a néha fellibbenő hűs szél további enyhülést hozva futott át a csillagoktól ragyogó éjszakai égbolton. A hold hatalmas korongjának ezüstös fényével beborította a tájat. Én pedig mosolyogva, az ablakban állva hallgattam, ahogy a szerelmem csak nekem énekel. Leírhatatlan érzés volt. Hyukie újra és újra meg tudott lepni. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy nemsokára mindennek vége és haza kell mennem, és ez a kegyetlen érzés könnyeket csalt a szemembe. De most nem akartam erre gondolni, pizsamám ujjával letöröltem könnyeimet és újra mosolyogtam. Hyukie több dalt is elénekelt nekem és miután befejezte elkezdte a házat vizsgálni. Először nem érettem mit akar, aztán minden világosság vált ahogy elkezdett mászni a  falon.
- Hyukie, azonnal mássz le! – kiabáltam le ijedten.
- De a rózsa! – emelte a magasba.
- Kapaszkodj két kézzel te ütődött! – szidtam le idegesen, nagyon féltem, hogy leesik – Mássz le, lemegyek hozzád!
- Rendben!
Mikor meggyőződtem róla, hogy elkezdett lefelé mászni én is gyorsan lesiettem hozzá.
- Te olyan hülye vagy! – vetettem magam a karjaiba.
- Nem, csak szerelmes - nevetett – tessék, ez a tiéd!
Elvettem a rózsát és beleszagoltam, nagyon jó illata volt.
- Köszönöm. És köszönöm ezt az egészet. Annyira szép volt!
- Érted bármit és örülök, hogy tetszett. Bevallom nagyon ideges voltam, még sosem csináltam ilyet.
- Ez volt az első alkalom, hogy valakinek szerenádot adtál? – csodálkoztam.
- Igen – bólintott.
Ekkor pillantásom a kissé távolabb tébláboló Sungmin-ra esett és eszembe jutott, hogy neki is illene megköszönnöm.
- Köszönöm Sungmin! – kiáltottam neki oda. Minnie biccentett aztán zavartan elfordult és valamit nagyban matatni kezdett a gitárján. Magamban elmosolyodtam szégyenlősségén. Bezzeg valaki nem ennyire szégyenlős, biztos voltam benne, hogy Andi az ablakban lóg és onnan figyeli az eseményeket.
- Van itt még valami, - vett elő egy kis dobozkát Hyukie – tessék ez a tiéd.
Elvettem tőle a dobozt és óvatosan kinyitottam. Egy gyönyörű szép ezüst lánc volt benne egy félbetört szívvel.
- Tetszik? – kérdezte Hyukie.
- Igen, nagyon szép!
- Feltehetem?
- Persze.
Megfordultam és Hyukie a nyakamba akasztotta a láncot. Majd mosolyogva kigombolta az inge felső gombját és meglepődve vettem észre, hogy az ő nyakában is egy ugyanilyen lánc lógott a félbetört szív másik felével.
- Mindig hordani fogom – nézett rám gyengéden.
- Én se fogom levenni soha – ígértem.
Hyukie lehajolt és lágyan megcsókolt.
- Ideje indulnom – simított végig hajamon – Sungmin már így is többet tett értem mint amennyi megérdemlek – nézett szeretetteljesen barátjára.
- Á miattam nem zavartassátok magatokat – motyogta.
De igaza volt Hyukie-nak, nem várhatjuk el, hogy Sungmin egész éjjel gyertyát tartson nekünk.
- Holnap látlak? – kérdeztem.
- Délelőtt interjúnk lesz, délután meg táncpróbánk, de este jövök.
- Rendben. Vigyázz magadra! 
- Te is!  Szeretlek!
- Én is szeretlek!
Búcsúzóul még egyszer megcsókolt, aztán beszálltak az autóba és elhajtottak. Bamba mosollyal az arcomon ballagtam vissza a szobámba. Andi már nem volt ott, valószínűleg mikor látta, hogy elindulok befelé, visszaiszkolt a saját szobájába. Adott egy kis haladékot, majd csak holnap reggel fog kifaggatni, nevettem magamban. Lefeküdtem az ágyamba és a medált kezemben tartva aludtam el azon az éjszakán.