11. fejezet - Egy különleges este

Kuncogni kezdtem.
- Andi hagyd már abba! - szóltam bele tetettet felháborodással a telefonomba, miközben folyamatosan kuncogtam - de-de igazad van...te vagy a legdrágább dongsaeng...szóval a bácsi is.
Nem bírtam tovább és ennél a mondatnál nevetésben törtem ki. Hyukie csodálkozva nézett rám. Egyrészt mert egy árva szót sem értett belőle, másrészt meg, ha koreaiul beszéltem is volna akkor sem lett volna számára világosabb a helyzet. Igazából senki számára nem lett volna az. Ezt csak mi ketten értettük Andival. Gondolatban visszamentem abba az időbe amikor még Andi is Magyarországon élt, mennyit hülyéskedtünk. Hae bácsi és Teuk bátyus, a családfa. Ha ezt egyszer a fiúk megtudnák. Még nagyobb nevetésben törtem ki, már megszólalni se tudtam, csak potyogtak szemeimből a könnyek.
- Most...le... te..szem - nyögtem valahogy a telefonba - szia.
Miután letettem a telefont Hyukie továbbra is csodálkozva nézett rám. Láttam a szemében a kíváncsiságot, de úgy tettem mint aki nem vesz észre semmit. Végül nem bírta tovább és nekem szegezte a kérdést.
- Mi volt ennyire vicces?
- Á semmi - legyintettem, nem igazán akartam neki elmesélni barátnőmmel közös régi kis játékunkat.
- Na légyszi  - kérlelt.
- Tényleg nem fontos - egész zavarba jöttem.
Erre Hyukie bevetette azt aminek tudta, hogy nem tudok ellenállni, rám nézett azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel, akár egy elveszett ártatlan kiskutya.
- Oké - adtam meg magam - szóval tudod matekban van a deriválás.
- Ö igen. Bár matekból sosem voltam túl jó - vakarta meg zavartan a fejét.
- Na és szóval...ízé...Andi azt mondta, hogy...ö...ízé.. milyen jól lehetne a tanári asztalon deriválni - nyögtem ki nagy nehezen, de Hyukie csak értetlen szemekkel nézett rám - ízé...ő mást értett deriválás alatt - éreztem, ahogy a nyakamig elpirulok.
Aztán Hyukie-nak is leeshetett mert széles vigyor terült el az arcán.
- Ti kis perverzek!
- Nem is! Kikérem magamnak...illetve magunknak! - tiltakoztam.
De Hyukie továbbra is csak vigyorgott. Nagyot sóhajtottam magamban. Éreztem, hogy nem kellett volna elmondanom neki, most majd mindig ezzel fog húzni.
- Hagyd már abba - ütöttem játékosan a vállára.
- Igenis - húzta ki magát, de fél perc múlva ismét ott ült a vigyor az arcán, feladtam.
Nem sokkal később Hyukie elköszönt tőlem, próbára kellett mennie. Én pedig elhatároztam, hogy megkeresem Andit és megölöm. Na jó, lehet megkegyelmezek neki. Még meglátom. Végül is megkegyelmeztem neki, mert abban a pillanatban ahogy megláttuk egymást, mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Elhülyéskedtünk az egész délutánt a régi emlékek felidézésével, amit aztán telefonom csörgése szakított félbe.
- Szia - Hyukie szóltam bele a mobilomba - aha...igen, értem...persze...igen írom...szólok neki is...szeretlek, szia.
Letettem a telefont, majd barátnőmre néztem, aki várakozásteljesen nézett vissza rám. A kis kíváncsi fáncsi mindig mindent tudni akart.
- Találkozni szeretne velem és azt akarja, hogy te is gyere.
- Én? - csodálkozott barátnőm - ugyan minek?
- Jobban mondva nem ő, hanem Hae, mert hogy ő is ott van Hyukie-val.
- Ja, az más - mosolyodott el.
- Na persze, az már mindjárt más, mi? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.
- Jaj unnie, inkább gyere, menjünk! - és már libbent is az ajtó felé. Néha szerettem volna megnézni munka közben, amikor normális felnőtt módjára viselkedik. Állítólag!
Miközben mentünk kifelé hívtam egy taxit, mivel fogalmam sem volt, hol volt az a hely amit Hyukie megadott és néhány napos Szöuli tartózkodás után még nem mertem ide-oda mászkálni a városban. Mikor megérkeztünk a taxi egy hatalmas épület elé gördült be. Időközben besötétedett, de az utcai lámpa fénye megvilágította az épület homlokzatát. Szöuli Nemzeti Egyetem olvastam a feliratot. Minek kellett idejönnünk csodálkoztam magamban, mindegy nemsokára úgyis megtudjuk. Kifizettem a taxist és kiszálltunk a kocsiból.
- Sziasztok - köszönt ránk hátam mögül egy hang, mire összerezzentem.
- Hyukie, a frászt hoztad rám - morogtam mikor megfordulva felismertem a hang tulajdonosában kedvesemet.
Velem egy időben Andi is majd frászt kapott, még egy halk sikoly is elhagyta a száját. Hae ugyanis minden figyelmeztetés nélkül átkarolta hátulról a derekát, mire barátnőm majd szívrohamot kapott.
- Hae meg akarsz ölni - nézett rá mérgesen.
- Ne haragudj - nézett rá a fiú bűnbánó szemekkel, ennyi elég is volt Andi máris mosolygott Hae-ra. Ezt a lányt kenyérre lehet kenni.
Na jó, ha őszinte akarok lenni, én se vagyok különb nála, ha Hyukie-ról van szó.
- Minek kellett idejönnünk? - fordultam felé.
- Emlékszel, reggel meséltél arról a deriválás dologról.
- Igen, és? - kezdtem rosszat sejteni.
- Gondoltam valóra válthatnánk.
- Mit? - kezdtem nagyon-nagyon rosszat sejteni.
- Hát ezt a deriválás dolgot.
- Ezt, hogy érted? - most már kezdtem pánikolni.
- Hát valóra váltom a tanári asztalon való deriválásos álmod - villantotta rám igencsak perverz mosolyát.
- Hogy mi? - pánikolásom elérte a tetőpontját, köpni-nyelni nem tudtam.
- Ezért is hívtam ide Hae-t ő lesz az elterelő hadművelet.
- De Hyukie mi lesz ha elkapnak?
- Nem fognak, különben is max. kihívják a zsarukat - vonta meg a vállát.
- Max kihívják a zsarukat? - visszhangoztam döbbenten - Hyukie a képed ott fog virítani minden holnapi újság címlapján. Ebből hatalmas botrány lehet.
- De nem lesz - mondta olyan nyugodtsággal mint aki minden nap ezt csinálja.
- Mond csak, te már mással is deriváltál tanári asztalon? - szegeztem neki a kérdést.
- Nem, még soha - tiltakozott két kézzel.
- Te meg csak ne kuncogj ott! - torkolltam le barátnőmet, aki menedék gyanánt Hae-hez bújt.
- Ha gondolod mi is deriválhatunk utána egyet, az egyik tanári asztalon - nézett rá huncutul.
- Lee Donghae - emelte fel barátnőm a hangját - még egy ilyen megjegyzés és nem lesz mivel többet deriválnod az életben!
Mindannyian elnevettük magunkat meglátva Andi mérges kis pofikáját.
- Rendben, akkor indulhatsz Hae! - szólt neki Hyukie.
Hae eltűnt a következő sarkon és nemsokára egy autó gördült az épület elé. Hae kiszállt, lehajolt és egy késsel kiszúrta az egyik kereket. Aztán bedobta a kést a kesztyűtartóba majd elindult be a portáshoz. Mindeközben mi elbújtunk az egyik fa árnyékában, onnan vártuk az eseményeket.
Nem sokkal később Donghae meg is jelent a portással és neki álltak kereket cserélni.
- Gyere! - kapta el a kezem Hyukie, óvatosan elsurrantunk Hae és portás mellett, majd be az épületbe. Hyukie határozottan vezetett a folyosókon, míg nem az egyik terem előtt megálltunk.
- Nos információim szerint ez a matek eladó - mosolygott rám.
- Olyan hülye vagy! - nevettem el magam.
Hyukie benyitott az ajtón. A hatalmas előadó ablakain besütött a holdfény hangulatosan megvilágítva a tábla előtt húzódó hosszú tanári asztalt. Kissé zavarba jöttem ahogy beléptem, még ha ez nem is annak az egyetemnek az előadója ahova én járok. Elsétáltunk a tanári asztalig aztán körbe néztünk. A terem teljesen kihalt volt, a vége már sötétségbe burkolózott. Furcsán éreztem magam, de ahogy megfordultam és szembe találtam magam Hyukie-val még a lélegzetem is elállt. A hold ezüstös fénye beragyogta az arcát olyan volt akár egy herceg, szőke haja lobogó fáklyaként világított a sötétben. Arcának nyugodt, lágy vonásai teljesen elvarázsoltak, belenéztem hatalmas, gyönyörű szemeibe és egy másodperc alatt elfelejtettem hol is vagyok. Elvarázsolt és én hagytam, hogy ez a csoda elragadjon. Arca közeledni kezdett az arcom felé, hogy aztán végül szája a számra tapadjon. Hosszú, forró csókban egyesültünk. Aztán Hyukie felültetett a tanári asztalra, majd felmászott mellém, kissé hátrébb csúsztunk. Hyukie újra megcsókolt miközben lágyan hanyatt döntött. Majd ráült a csípőmre és úgy kényeztetett tovább. Előbb a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a fülcimpámat harapdálta.
- Szeretlek - súgta a fülembe mielőtt visszatért a nyakamhoz, ahonnan tovább vándorolt vállamra, közben lehúzta rólam a pólót és kezeivel a melleimet kezdte el masszírozni. Válaszul apró nyögéseket hallattam. Elmosolyodott és elkezdett lefelé haladni, apró csókokkal hintette be hasamat. Mikor elért a nadrágomhoz kezét becsúsztatta bugyimba és ujjaival kezdett el izgatni.
- Hyukie - nyögtem - nem bírom. Éreztem ahogy megfeszül testem, minden porcikámmal akartam őt. Babrálni kezdtem az övével ami végül sikerült kinyitnom és lehúztam róla a nadrágot, majd a boxerét. Aztán ő is levette a nadrágom, lehúzta a bugyim és óvatosan belém hatolt. Először lassan mozgott bennem, de én már nem bírtam tovább.
- Gyorsabban - lihegtem, mire ő azonnal eleget tett kérésemnek. Kezeimmel a hátát markolásztam, néha felszisszent mikor erősebben vájtam bele körmeimet, de nem tudtam visszafogni magam. Éreztem, hogy már nincs sokra hátra, mikor aprót sikkantottam, elérte a gyenge pontom. Ő is észrevette és még erősebben és gyorsabban mozgott bennem, arra a pontra koncentrálva. Néhány lökés után szinte egyszerre élveztünk el. Fáradtan rám borult, még egy ideig mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Mikor egy kissé mindketten megnyugodtunk, Hyukie kissé felemelkedett.
- Hogy érezed magad? - kérdezte mosolyogva.
- Boldog vagyok, nagyon boldog, köszönöm Hyukie - válaszoltam miközben könnybe lábadt a szemem.
- Ha te boldog vagy akkor én is - simított végig arcomon.
- Szeretlek! - szakadt ki belőlem, nem volt rá más szó, amivel érzéseimet ki tudtam volna fejezni.
- Én is szeretlek - odabújt mellém és csak feküdtünk így csendben.
- Nem akarom elrontani ezt a szép pillanatot, de lassan indulunk kellene - emeltem rám tekintetét egy kis idő múlva.
- Igen, én is azt hiszem, hogy jobb lenne mielőtt észrevesznek minket - helyeseltem. Most, hogy félig-meddig visszatértem a valóságba, megint egy kissé aggódni kezdtem.
Gyorsan felöltöztünk és az ajtóhoz siettünk. Biztos, ami biztos Hyukie előbb kikukucskált az ajtón és csak miután nem látott senki mentünk ki a folyosóra. De várjunk csak torpantam meg.
- Hyukie, hogy fogunk mi innen kijutni? - néztem rá aggódva.
- Hogy állsz az ablakon át való közlekedéssel? - kérdezte nevetve.
- Azt hiszem menni fog - kuncogtam.
Hyukie megfogta a kezem és biztos kézzel vezetett, mindent alaposan eltervezett, állapítottam meg magamban. Végül a folyosó egyik ablakánál álltunk meg. Kinyitotta, majd kimászott, aztán segített nekem is lemászni az ablakból. Óvatosan az épület sarkához lopakodtunk és úgy tűnt az égiek is velünk vannak, mert abban a pillanatban egy felhő takarta el a holdat, így hát kihasználva a szinte teljes sötétséget, gyorsan kilopakodtunk a kapun. Hyukie előkapta a mobilját.
- Kit hívsz?
- Hae-t, hogy jöjjön értünk.
- Kérlek ne! - fogtam le a kezét - inkább sétáljunk - kértem.
Apró zavartságot véltem felfedezni arcán, de aztán elmosolyodott.
- Rendben, ahogy akarod.
Megindultunk a hold alatt kéz a kézben és én nagyon boldognak éreztem magam. Ez az egész olyan hihetetlen és csodálatos volt. Azt kívántam bárcsak sose érne végett az éjszaka és örökre Hyukie-val sétálhatnék így kézen fogva.

10. fejezet - A félreértés

A következő napok remekül teltek, nagyon jól éreztem magam Hyukieval. Megmutatta az egész várost. Volt hogy kettesben, volt hogy Andival és Haeval négyesben mentünk. Szerencsére egyik alkalommal sem ismertek fel, így több menekülős mutatványra  hála az égnek nem volt szükség.
Egyik nap Szöül egyik gyönyörű parkjában sétáltunk mikor Hyukie észrevett egy vattacukor árust. Andival mint két kisgyerek futásnak eredtek. Hae-val nevetve követtük őket.
- Szandi – hallottam egyszer csak Hae hangját.
- Igen? – kérdeztem miközben felé fordultam, ám arckifejezése igencsak meglepett. Zavartnak tűnt, mint aki nem találja a helyét.
- Minden rendben van? – kérdeztem.
- Igen... csak szeretnék tőled egy szívességet kérni, ha lehet.
- Persze, mond csak.
Mialatt elmondta mit szeretne különböző érzések futottak át rajtam. Először meglepettség, aztán szeretet, melegség és együttérzés.
- Hát ez lenne, ezt szeretném kérni tőled – összegezte Hae. Ahogy állt előttem olyan volt mint egy megszeppent kisfiú. Még sosem láttam ilyennek, sőt igazság szerint el se tudtam képzelni hol Lee Donghae ilyen is lehet.
- Rendben Hae - mosolyogtam rá, láttam rajta, ahogy megkönnyebbül.
Pár nappal később sor kerítettünk Hae kérésének teljesítésére. Hyukie-t fotózásra hívták, így hát Hae gond nélkül átjöhetett hozzám.
- Akkor kezdhetjük? - kérdeztem.
- Igen - bólintott, de láttam rajta még mindig nagyon zavarban van.
- Nyugi Hae, menni fog, ne aggódj - biztattam.
Elém állt, nagy levegőt vett, majd nekikezdte.
- Andi beszélhetnénk?
- Persze - mosolyogtam rá.
- Szóval - állt idegesen egyik lábáról a másikra - tudom, hogy ezt már egyszer megbeszéltük és azt mondtad nem lehet semmi köztünk, de egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Én szeretlek, teljes szívemből és nem vágyom semmi másra, csak, hogy veled lehessek. Kérlek mondj igent. Bármilyen akadállyal is kell megküzdenünk, sikerülni fog, én tudom.
- A válaszom igen Hae, én is szeretlek - szinte akaratlanul csúsztak ki a szavak a számon. Hae szemében annyi remény és fájdalom, annyi érzelem tükröződött, ez a fiú tényleg nagyon szerelmes állapítottam meg.
Ám ebben a pillanatban apró sikoly törte meg a pillanatnyi csendet. Ahogy a hang irányába fordultam, meghűlt ereimben a vér. Hyukie állt a nappali bejáratánál. Arcára kiült a döbbenet, ahogy ránk nézett, szóra nyitotta volna száját, de nem jött ki hang  a torkán. Megfordult és futásnak eredt, a becsapódó bejárati ajtó éles hangja jelezte, hogy már kívül van a házon. Ekkor magamhoz tértem döbbenetemből.
- Hyukie - kiáltottam fel és indultam volna utána, de Hae hirtelen kinyújtotta a karját előttem, megállítva ezzel.
- Majd én - mondta és már ott se volt. De én nem tudtam tétlenül ülni ezért utána siettem.
Hyukie már a kocsiban ült, de Hae a kocsi elé állt kitárt karokkal. Hyukie gyújtást adott a kocsira, és egy pillanatra komolyan megijedtem, hogy képes és áthajt Hae-n. De Hae csak állt ott tekintetét kitartóan Hyukie szemébe mélyesztve, mire ő levetette a gyújtást a kocsiról és kiszállt.
- Mit akarsz? - vetette oda flegmán a kérdést Hae-nak.
- Megmagyarázni ezt az egészet.
- Azok után, hogy elárultál, nem hiszem, hogy lenne ez még mit megmagyarázni.
- Nem árult el senki senkit, ez egy félreértés.
- Na persze.
- Kérlek Hyukie higgyj nekünk. Beszéljük meg ezt az egészet! - kérleltem én is.
- Te csak maradj ki ebből! - kiáltott rám.
Összerezzentem érces hangjától, még sose hallottam ilyennek. Éreztem ahogy könnyek szöknek a szemembe, a tudat, hogy egy ilyen ostoba félreértés miatt elveszíthetem, úgy éreztem a szívem tépik ki.
- Márpedig most bejössz és megbeszéljük ezt az egészet! - kapta el Hae Hyukie karját.
- Engedj el! - üvöltötte.
- Fejezd be ezt az állandó makacsságod, emiatt bántasz meg embereket és veszítesz el mindenkit! - üvöltött most már Hae is.
Hyukie-t megdöbbenthette Hae hirtelen érzelemkitörése, mert egy szót sem szólt csak bólintott.
Vajon Hyukie látta már ilyenek Hae-t morfondíroztam el egy pillanatra, de nem volt időm gondolkodni mert már jöttek is befelé.
- Ülj le! - közölte vele Hae.
Hyukie kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán rögtön be is csukta és leült a kanapéra.
- Nem úgy van ahogy gondolod - kezdett neki Hae - én nem vagyok szerelmes Szandiba és ő se belém. Ez csak egy próba volt. Az igazság az... - láttam ahogy kezd zavarba jönni és elpirul, de végül erőt vett magán - az igazság az, hogy én teljesen beleszerettem Andiba. Teljes szívemből szeretem és bár azt mondta nem lehet semmi közöttünk én szeretném még egyszer megpróbálni. Ezért megkértem Szandit, hogy gyakoroljon velem. Az elejéről bizonyára lemaradtál, mert akkor hallhattad volna, ahogy Andinak hívom. Ennyi történt. Nagyon sajnálom, hogy ekkora galibát okoztam. De ha valaki hibás akkor az csak is én vagyok. Szandit semmiféle felelősség nem terheli.
- De miért nem mondtad el ezt nekem? - kérdezte Hyukie meglepődve.
- Azt hiszem talán szégyelltem magam - hajtotta le a fejét Hae.
- Lee Donghae - nézett rá összevont szemöldökkel Hyukie - mióta is ismerjük mi egymást?
- Már gyerekkorunk óta.
- Akkor ne legyen előttem semmi szégyellnivalód! Megértetted?
- Igen - mosolyodott el Hae.
Hyukie is elmosolyodott, odalépett és átölelte barátját.
- És még én vagyok mindig a hülye, mi? - mormogta.
- Néha én is lehetek, nem igaz? Különben túl unalmas lenne - dugta ki oldalt kissé a nyelvét Hae.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, hála az égnek, hogy kibékültek. Aztán Hyukie hozzám lépett.
- Szandi én annyira sajnálom... - kezdte, de én szájára helyeztem mutatóujjam félbeszakítva ezzel őt.
- Psszt, nem kell mondanod semmit!
Majd odahúztam magamhoz és megcsókoltam.
- Szeretlek Lee Hyukjae, csakis kizárólag téged.
- Én is szeretlek Szandi.
Odabújtam hozzá és kényelmesen befészkeltem magam a karjai közé. Adott egy puszit a fejemre aztán kibújt az ölelésemből.
- Akkor viszont folytassátok a gyakorlást - mosolygott ránk.
- De... - kezdte zavartan Hae.
- Semmi de, én már megtaláltam a boldogságot, úgyhogy most tegyünk róla, hogy Hae is meglelje.
- Köszönöm Hyukie - nézett rá hálás szemekkel Hae.
- Akkor én vissza is megyek a dormba.
- Tényleg, jut is eszembe Hyukie, hogyhogy ilyen korán megjöttél, mármint a fotózás? - érdeklődött Hae.
- Elmaradt, a fotós lebetegedett. Azt mondták majd valamikor jövőhéten lesz megtartva, előtte még értesítenek.
- Ja értem.
- Na akkor én mentem. Ügyes légy Hae - kacsintott barátjára.
- Lee Hyukjae! - nézett rá morcosan egy pillanatra, aztán elnevette magát.
Hyukie elment, mi pedig belevetettük magunkat Hae-val a gyakorlásba. Most már csak az kell, hogy Andi igent mondjon és minden tökéletes lesz.