11. fejezet - Egy különleges este

Kuncogni kezdtem.
- Andi hagyd már abba! - szóltam bele tetettet felháborodással a telefonomba, miközben folyamatosan kuncogtam - de-de igazad van...te vagy a legdrágább dongsaeng...szóval a bácsi is.
Nem bírtam tovább és ennél a mondatnál nevetésben törtem ki. Hyukie csodálkozva nézett rám. Egyrészt mert egy árva szót sem értett belőle, másrészt meg, ha koreaiul beszéltem is volna akkor sem lett volna számára világosabb a helyzet. Igazából senki számára nem lett volna az. Ezt csak mi ketten értettük Andival. Gondolatban visszamentem abba az időbe amikor még Andi is Magyarországon élt, mennyit hülyéskedtünk. Hae bácsi és Teuk bátyus, a családfa. Ha ezt egyszer a fiúk megtudnák. Még nagyobb nevetésben törtem ki, már megszólalni se tudtam, csak potyogtak szemeimből a könnyek.
- Most...le... te..szem - nyögtem valahogy a telefonba - szia.
Miután letettem a telefont Hyukie továbbra is csodálkozva nézett rám. Láttam a szemében a kíváncsiságot, de úgy tettem mint aki nem vesz észre semmit. Végül nem bírta tovább és nekem szegezte a kérdést.
- Mi volt ennyire vicces?
- Á semmi - legyintettem, nem igazán akartam neki elmesélni barátnőmmel közös régi kis játékunkat.
- Na légyszi  - kérlelt.
- Tényleg nem fontos - egész zavarba jöttem.
Erre Hyukie bevetette azt aminek tudta, hogy nem tudok ellenállni, rám nézett azokkal a gyönyörű nagy barna szemeivel, akár egy elveszett ártatlan kiskutya.
- Oké - adtam meg magam - szóval tudod matekban van a deriválás.
- Ö igen. Bár matekból sosem voltam túl jó - vakarta meg zavartan a fejét.
- Na és szóval...ízé...Andi azt mondta, hogy...ö...ízé.. milyen jól lehetne a tanári asztalon deriválni - nyögtem ki nagy nehezen, de Hyukie csak értetlen szemekkel nézett rám - ízé...ő mást értett deriválás alatt - éreztem, ahogy a nyakamig elpirulok.
Aztán Hyukie-nak is leeshetett mert széles vigyor terült el az arcán.
- Ti kis perverzek!
- Nem is! Kikérem magamnak...illetve magunknak! - tiltakoztam.
De Hyukie továbbra is csak vigyorgott. Nagyot sóhajtottam magamban. Éreztem, hogy nem kellett volna elmondanom neki, most majd mindig ezzel fog húzni.
- Hagyd már abba - ütöttem játékosan a vállára.
- Igenis - húzta ki magát, de fél perc múlva ismét ott ült a vigyor az arcán, feladtam.
Nem sokkal később Hyukie elköszönt tőlem, próbára kellett mennie. Én pedig elhatároztam, hogy megkeresem Andit és megölöm. Na jó, lehet megkegyelmezek neki. Még meglátom. Végül is megkegyelmeztem neki, mert abban a pillanatban ahogy megláttuk egymást, mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Elhülyéskedtünk az egész délutánt a régi emlékek felidézésével, amit aztán telefonom csörgése szakított félbe.
- Szia - Hyukie szóltam bele a mobilomba - aha...igen, értem...persze...igen írom...szólok neki is...szeretlek, szia.
Letettem a telefont, majd barátnőmre néztem, aki várakozásteljesen nézett vissza rám. A kis kíváncsi fáncsi mindig mindent tudni akart.
- Találkozni szeretne velem és azt akarja, hogy te is gyere.
- Én? - csodálkozott barátnőm - ugyan minek?
- Jobban mondva nem ő, hanem Hae, mert hogy ő is ott van Hyukie-val.
- Ja, az más - mosolyodott el.
- Na persze, az már mindjárt más, mi? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.
- Jaj unnie, inkább gyere, menjünk! - és már libbent is az ajtó felé. Néha szerettem volna megnézni munka közben, amikor normális felnőtt módjára viselkedik. Állítólag!
Miközben mentünk kifelé hívtam egy taxit, mivel fogalmam sem volt, hol volt az a hely amit Hyukie megadott és néhány napos Szöuli tartózkodás után még nem mertem ide-oda mászkálni a városban. Mikor megérkeztünk a taxi egy hatalmas épület elé gördült be. Időközben besötétedett, de az utcai lámpa fénye megvilágította az épület homlokzatát. Szöuli Nemzeti Egyetem olvastam a feliratot. Minek kellett idejönnünk csodálkoztam magamban, mindegy nemsokára úgyis megtudjuk. Kifizettem a taxist és kiszálltunk a kocsiból.
- Sziasztok - köszönt ránk hátam mögül egy hang, mire összerezzentem.
- Hyukie, a frászt hoztad rám - morogtam mikor megfordulva felismertem a hang tulajdonosában kedvesemet.
Velem egy időben Andi is majd frászt kapott, még egy halk sikoly is elhagyta a száját. Hae ugyanis minden figyelmeztetés nélkül átkarolta hátulról a derekát, mire barátnőm majd szívrohamot kapott.
- Hae meg akarsz ölni - nézett rá mérgesen.
- Ne haragudj - nézett rá a fiú bűnbánó szemekkel, ennyi elég is volt Andi máris mosolygott Hae-ra. Ezt a lányt kenyérre lehet kenni.
Na jó, ha őszinte akarok lenni, én se vagyok különb nála, ha Hyukie-ról van szó.
- Minek kellett idejönnünk? - fordultam felé.
- Emlékszel, reggel meséltél arról a deriválás dologról.
- Igen, és? - kezdtem rosszat sejteni.
- Gondoltam valóra válthatnánk.
- Mit? - kezdtem nagyon-nagyon rosszat sejteni.
- Hát ezt a deriválás dolgot.
- Ezt, hogy érted? - most már kezdtem pánikolni.
- Hát valóra váltom a tanári asztalon való deriválásos álmod - villantotta rám igencsak perverz mosolyát.
- Hogy mi? - pánikolásom elérte a tetőpontját, köpni-nyelni nem tudtam.
- Ezért is hívtam ide Hae-t ő lesz az elterelő hadművelet.
- De Hyukie mi lesz ha elkapnak?
- Nem fognak, különben is max. kihívják a zsarukat - vonta meg a vállát.
- Max kihívják a zsarukat? - visszhangoztam döbbenten - Hyukie a képed ott fog virítani minden holnapi újság címlapján. Ebből hatalmas botrány lehet.
- De nem lesz - mondta olyan nyugodtsággal mint aki minden nap ezt csinálja.
- Mond csak, te már mással is deriváltál tanári asztalon? - szegeztem neki a kérdést.
- Nem, még soha - tiltakozott két kézzel.
- Te meg csak ne kuncogj ott! - torkolltam le barátnőmet, aki menedék gyanánt Hae-hez bújt.
- Ha gondolod mi is deriválhatunk utána egyet, az egyik tanári asztalon - nézett rá huncutul.
- Lee Donghae - emelte fel barátnőm a hangját - még egy ilyen megjegyzés és nem lesz mivel többet deriválnod az életben!
Mindannyian elnevettük magunkat meglátva Andi mérges kis pofikáját.
- Rendben, akkor indulhatsz Hae! - szólt neki Hyukie.
Hae eltűnt a következő sarkon és nemsokára egy autó gördült az épület elé. Hae kiszállt, lehajolt és egy késsel kiszúrta az egyik kereket. Aztán bedobta a kést a kesztyűtartóba majd elindult be a portáshoz. Mindeközben mi elbújtunk az egyik fa árnyékában, onnan vártuk az eseményeket.
Nem sokkal később Donghae meg is jelent a portással és neki álltak kereket cserélni.
- Gyere! - kapta el a kezem Hyukie, óvatosan elsurrantunk Hae és portás mellett, majd be az épületbe. Hyukie határozottan vezetett a folyosókon, míg nem az egyik terem előtt megálltunk.
- Nos információim szerint ez a matek eladó - mosolygott rám.
- Olyan hülye vagy! - nevettem el magam.
Hyukie benyitott az ajtón. A hatalmas előadó ablakain besütött a holdfény hangulatosan megvilágítva a tábla előtt húzódó hosszú tanári asztalt. Kissé zavarba jöttem ahogy beléptem, még ha ez nem is annak az egyetemnek az előadója ahova én járok. Elsétáltunk a tanári asztalig aztán körbe néztünk. A terem teljesen kihalt volt, a vége már sötétségbe burkolózott. Furcsán éreztem magam, de ahogy megfordultam és szembe találtam magam Hyukie-val még a lélegzetem is elállt. A hold ezüstös fénye beragyogta az arcát olyan volt akár egy herceg, szőke haja lobogó fáklyaként világított a sötétben. Arcának nyugodt, lágy vonásai teljesen elvarázsoltak, belenéztem hatalmas, gyönyörű szemeibe és egy másodperc alatt elfelejtettem hol is vagyok. Elvarázsolt és én hagytam, hogy ez a csoda elragadjon. Arca közeledni kezdett az arcom felé, hogy aztán végül szája a számra tapadjon. Hosszú, forró csókban egyesültünk. Aztán Hyukie felültetett a tanári asztalra, majd felmászott mellém, kissé hátrébb csúsztunk. Hyukie újra megcsókolt miközben lágyan hanyatt döntött. Majd ráült a csípőmre és úgy kényeztetett tovább. Előbb a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd a fülcimpámat harapdálta.
- Szeretlek - súgta a fülembe mielőtt visszatért a nyakamhoz, ahonnan tovább vándorolt vállamra, közben lehúzta rólam a pólót és kezeivel a melleimet kezdte el masszírozni. Válaszul apró nyögéseket hallattam. Elmosolyodott és elkezdett lefelé haladni, apró csókokkal hintette be hasamat. Mikor elért a nadrágomhoz kezét becsúsztatta bugyimba és ujjaival kezdett el izgatni.
- Hyukie - nyögtem - nem bírom. Éreztem ahogy megfeszül testem, minden porcikámmal akartam őt. Babrálni kezdtem az övével ami végül sikerült kinyitnom és lehúztam róla a nadrágot, majd a boxerét. Aztán ő is levette a nadrágom, lehúzta a bugyim és óvatosan belém hatolt. Először lassan mozgott bennem, de én már nem bírtam tovább.
- Gyorsabban - lihegtem, mire ő azonnal eleget tett kérésemnek. Kezeimmel a hátát markolásztam, néha felszisszent mikor erősebben vájtam bele körmeimet, de nem tudtam visszafogni magam. Éreztem, hogy már nincs sokra hátra, mikor aprót sikkantottam, elérte a gyenge pontom. Ő is észrevette és még erősebben és gyorsabban mozgott bennem, arra a pontra koncentrálva. Néhány lökés után szinte egyszerre élveztünk el. Fáradtan rám borult, még egy ideig mindketten kapkodva vettük a levegőt.
Mikor egy kissé mindketten megnyugodtunk, Hyukie kissé felemelkedett.
- Hogy érezed magad? - kérdezte mosolyogva.
- Boldog vagyok, nagyon boldog, köszönöm Hyukie - válaszoltam miközben könnybe lábadt a szemem.
- Ha te boldog vagy akkor én is - simított végig arcomon.
- Szeretlek! - szakadt ki belőlem, nem volt rá más szó, amivel érzéseimet ki tudtam volna fejezni.
- Én is szeretlek - odabújt mellém és csak feküdtünk így csendben.
- Nem akarom elrontani ezt a szép pillanatot, de lassan indulunk kellene - emeltem rám tekintetét egy kis idő múlva.
- Igen, én is azt hiszem, hogy jobb lenne mielőtt észrevesznek minket - helyeseltem. Most, hogy félig-meddig visszatértem a valóságba, megint egy kissé aggódni kezdtem.
Gyorsan felöltöztünk és az ajtóhoz siettünk. Biztos, ami biztos Hyukie előbb kikukucskált az ajtón és csak miután nem látott senki mentünk ki a folyosóra. De várjunk csak torpantam meg.
- Hyukie, hogy fogunk mi innen kijutni? - néztem rá aggódva.
- Hogy állsz az ablakon át való közlekedéssel? - kérdezte nevetve.
- Azt hiszem menni fog - kuncogtam.
Hyukie megfogta a kezem és biztos kézzel vezetett, mindent alaposan eltervezett, állapítottam meg magamban. Végül a folyosó egyik ablakánál álltunk meg. Kinyitotta, majd kimászott, aztán segített nekem is lemászni az ablakból. Óvatosan az épület sarkához lopakodtunk és úgy tűnt az égiek is velünk vannak, mert abban a pillanatban egy felhő takarta el a holdat, így hát kihasználva a szinte teljes sötétséget, gyorsan kilopakodtunk a kapun. Hyukie előkapta a mobilját.
- Kit hívsz?
- Hae-t, hogy jöjjön értünk.
- Kérlek ne! - fogtam le a kezét - inkább sétáljunk - kértem.
Apró zavartságot véltem felfedezni arcán, de aztán elmosolyodott.
- Rendben, ahogy akarod.
Megindultunk a hold alatt kéz a kézben és én nagyon boldognak éreztem magam. Ez az egész olyan hihetetlen és csodálatos volt. Azt kívántam bárcsak sose érne végett az éjszaka és örökre Hyukie-val sétálhatnék így kézen fogva.

10. fejezet - A félreértés

A következő napok remekül teltek, nagyon jól éreztem magam Hyukieval. Megmutatta az egész várost. Volt hogy kettesben, volt hogy Andival és Haeval négyesben mentünk. Szerencsére egyik alkalommal sem ismertek fel, így több menekülős mutatványra  hála az égnek nem volt szükség.
Egyik nap Szöül egyik gyönyörű parkjában sétáltunk mikor Hyukie észrevett egy vattacukor árust. Andival mint két kisgyerek futásnak eredtek. Hae-val nevetve követtük őket.
- Szandi – hallottam egyszer csak Hae hangját.
- Igen? – kérdeztem miközben felé fordultam, ám arckifejezése igencsak meglepett. Zavartnak tűnt, mint aki nem találja a helyét.
- Minden rendben van? – kérdeztem.
- Igen... csak szeretnék tőled egy szívességet kérni, ha lehet.
- Persze, mond csak.
Mialatt elmondta mit szeretne különböző érzések futottak át rajtam. Először meglepettség, aztán szeretet, melegség és együttérzés.
- Hát ez lenne, ezt szeretném kérni tőled – összegezte Hae. Ahogy állt előttem olyan volt mint egy megszeppent kisfiú. Még sosem láttam ilyennek, sőt igazság szerint el se tudtam képzelni hol Lee Donghae ilyen is lehet.
- Rendben Hae - mosolyogtam rá, láttam rajta, ahogy megkönnyebbül.
Pár nappal később sor kerítettünk Hae kérésének teljesítésére. Hyukie-t fotózásra hívták, így hát Hae gond nélkül átjöhetett hozzám.
- Akkor kezdhetjük? - kérdeztem.
- Igen - bólintott, de láttam rajta még mindig nagyon zavarban van.
- Nyugi Hae, menni fog, ne aggódj - biztattam.
Elém állt, nagy levegőt vett, majd nekikezdte.
- Andi beszélhetnénk?
- Persze - mosolyogtam rá.
- Szóval - állt idegesen egyik lábáról a másikra - tudom, hogy ezt már egyszer megbeszéltük és azt mondtad nem lehet semmi köztünk, de egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Én szeretlek, teljes szívemből és nem vágyom semmi másra, csak, hogy veled lehessek. Kérlek mondj igent. Bármilyen akadállyal is kell megküzdenünk, sikerülni fog, én tudom.
- A válaszom igen Hae, én is szeretlek - szinte akaratlanul csúsztak ki a szavak a számon. Hae szemében annyi remény és fájdalom, annyi érzelem tükröződött, ez a fiú tényleg nagyon szerelmes állapítottam meg.
Ám ebben a pillanatban apró sikoly törte meg a pillanatnyi csendet. Ahogy a hang irányába fordultam, meghűlt ereimben a vér. Hyukie állt a nappali bejáratánál. Arcára kiült a döbbenet, ahogy ránk nézett, szóra nyitotta volna száját, de nem jött ki hang  a torkán. Megfordult és futásnak eredt, a becsapódó bejárati ajtó éles hangja jelezte, hogy már kívül van a házon. Ekkor magamhoz tértem döbbenetemből.
- Hyukie - kiáltottam fel és indultam volna utána, de Hae hirtelen kinyújtotta a karját előttem, megállítva ezzel.
- Majd én - mondta és már ott se volt. De én nem tudtam tétlenül ülni ezért utána siettem.
Hyukie már a kocsiban ült, de Hae a kocsi elé állt kitárt karokkal. Hyukie gyújtást adott a kocsira, és egy pillanatra komolyan megijedtem, hogy képes és áthajt Hae-n. De Hae csak állt ott tekintetét kitartóan Hyukie szemébe mélyesztve, mire ő levetette a gyújtást a kocsiról és kiszállt.
- Mit akarsz? - vetette oda flegmán a kérdést Hae-nak.
- Megmagyarázni ezt az egészet.
- Azok után, hogy elárultál, nem hiszem, hogy lenne ez még mit megmagyarázni.
- Nem árult el senki senkit, ez egy félreértés.
- Na persze.
- Kérlek Hyukie higgyj nekünk. Beszéljük meg ezt az egészet! - kérleltem én is.
- Te csak maradj ki ebből! - kiáltott rám.
Összerezzentem érces hangjától, még sose hallottam ilyennek. Éreztem ahogy könnyek szöknek a szemembe, a tudat, hogy egy ilyen ostoba félreértés miatt elveszíthetem, úgy éreztem a szívem tépik ki.
- Márpedig most bejössz és megbeszéljük ezt az egészet! - kapta el Hae Hyukie karját.
- Engedj el! - üvöltötte.
- Fejezd be ezt az állandó makacsságod, emiatt bántasz meg embereket és veszítesz el mindenkit! - üvöltött most már Hae is.
Hyukie-t megdöbbenthette Hae hirtelen érzelemkitörése, mert egy szót sem szólt csak bólintott.
Vajon Hyukie látta már ilyenek Hae-t morfondíroztam el egy pillanatra, de nem volt időm gondolkodni mert már jöttek is befelé.
- Ülj le! - közölte vele Hae.
Hyukie kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán rögtön be is csukta és leült a kanapéra.
- Nem úgy van ahogy gondolod - kezdett neki Hae - én nem vagyok szerelmes Szandiba és ő se belém. Ez csak egy próba volt. Az igazság az... - láttam ahogy kezd zavarba jönni és elpirul, de végül erőt vett magán - az igazság az, hogy én teljesen beleszerettem Andiba. Teljes szívemből szeretem és bár azt mondta nem lehet semmi közöttünk én szeretném még egyszer megpróbálni. Ezért megkértem Szandit, hogy gyakoroljon velem. Az elejéről bizonyára lemaradtál, mert akkor hallhattad volna, ahogy Andinak hívom. Ennyi történt. Nagyon sajnálom, hogy ekkora galibát okoztam. De ha valaki hibás akkor az csak is én vagyok. Szandit semmiféle felelősség nem terheli.
- De miért nem mondtad el ezt nekem? - kérdezte Hyukie meglepődve.
- Azt hiszem talán szégyelltem magam - hajtotta le a fejét Hae.
- Lee Donghae - nézett rá összevont szemöldökkel Hyukie - mióta is ismerjük mi egymást?
- Már gyerekkorunk óta.
- Akkor ne legyen előttem semmi szégyellnivalód! Megértetted?
- Igen - mosolyodott el Hae.
Hyukie is elmosolyodott, odalépett és átölelte barátját.
- És még én vagyok mindig a hülye, mi? - mormogta.
- Néha én is lehetek, nem igaz? Különben túl unalmas lenne - dugta ki oldalt kissé a nyelvét Hae.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, hála az égnek, hogy kibékültek. Aztán Hyukie hozzám lépett.
- Szandi én annyira sajnálom... - kezdte, de én szájára helyeztem mutatóujjam félbeszakítva ezzel őt.
- Psszt, nem kell mondanod semmit!
Majd odahúztam magamhoz és megcsókoltam.
- Szeretlek Lee Hyukjae, csakis kizárólag téged.
- Én is szeretlek Szandi.
Odabújtam hozzá és kényelmesen befészkeltem magam a karjai közé. Adott egy puszit a fejemre aztán kibújt az ölelésemből.
- Akkor viszont folytassátok a gyakorlást - mosolygott ránk.
- De... - kezdte zavartan Hae.
- Semmi de, én már megtaláltam a boldogságot, úgyhogy most tegyünk róla, hogy Hae is meglelje.
- Köszönöm Hyukie - nézett rá hálás szemekkel Hae.
- Akkor én vissza is megyek a dormba.
- Tényleg, jut is eszembe Hyukie, hogyhogy ilyen korán megjöttél, mármint a fotózás? - érdeklődött Hae.
- Elmaradt, a fotós lebetegedett. Azt mondták majd valamikor jövőhéten lesz megtartva, előtte még értesítenek.
- Ja értem.
- Na akkor én mentem. Ügyes légy Hae - kacsintott barátjára.
- Lee Hyukjae! - nézett rá morcosan egy pillanatra, aztán elnevette magát.
Hyukie elment, mi pedig belevetettük magunkat Hae-val a gyakorlásba. Most már csak az kell, hogy Andi igent mondjon és minden tökéletes lesz.

9. fejezet - Érzések

 Kinyitottam szemem, a kék égen megbúvó nap fényes sugaraival beragyogta az egész tengerpartot. Éreztem ahogy Hyukie megsimogatja a hajam.
- Felébredtél? – kérdezte.
- Igen – néztem fel rá, miközben fejem még mindig mellkasán pihent.
- Jól aludtál?
- Igen, fantasztikusan. És te?
- Hááát... elment.
Felhúztam szemöldököm, csak elment, csodálkoztam, de aztán megláttam Hyukie huncut tekintetét.
- Teee -  hajoltam fölé – ezért büntetés jár.
- És milyen büntit kapok?
- Mondjuk ilyet – és hosszan megcsókoltam.
- Hmmm, ez finom volt. Ha mindig ilyen büntetést kapok akkor állandóan rossz fiú leszek.
- Na-na! Maradj te csak meg jó fiúnak. Az én jó fiúmnak.
- Ígérem – magához húzott és megcsókolt.
Kisimítottam egy hajtincset az arcából.
- Olyan jó a karjaidban ébredni – mosolyogtam rá, de akkor akár egy villámcsapás hasított belém a tudat, ébredni, reggel, te jó ég reggel van. Andi! Nem mentem egész éjjel haza.
- ÁÁÁÁ – ugrottam fel.
- Mi a baj? – kérdezte Hyukie.
- Andi! Kint maradtam egész éjjelre és nem szóltam neki, már biztosan nagyon aggódik.
- Hé, tudja, hogy velem vagy. Én vigyázok rád – karolta át a derekam.
- Akkor már mindkettőnk miatt aggódik – éreztem ahogy ellágyulok Hyukie karjaiban, de erőt vettem magamon. Fordított helyzetben én is aggódnék érte. A lehető leghamarabb haza kell érnem.
- Bizonyára már rég lefeküdt aludni – nyugtatgatott Hyukie – mire felébred mi is hazaérünk. Ne aggódj.
Bólintottam. Gyorsan összepakoltunk, beültünk a kocsiba és elindultunk haza.
- Sajnálom – mondtam útközben Hyukie-nak.
- Ugyan mit? – csodálkozott.
- Hát hogy elrontottam ezt a szép reggelt.
- Ne beszélj hülyeségeket, dehogy rontottad el! Ez volt eddigi életem legszebb reggele.
Nem mertem rá nézni. Zavaromban a ruhám ujjával kezdtem el játszani.
- És különben is – folytatta – valamit elfelejtesz.
- Mit? – néztem rá kérdően.
- Pontosabban valakit. Hae-t.
- Hae-t? Ööö ne haragudj, de ezt most nem igazán értem.
- Tudom mit jelent aggódni egy barátért – mosolygott rám.
Hát persze, világosodtam meg hirtelen. Hisz ők Hae-val ugyanolyan jóban vannak mint én Andival. Nyilván már voltak olyan helyzetben amikor egyikük aggódott a másikért.
- Tényleg Hae nem aggódik, hogy kimaradtál egész éjszakára?
- Tudod a fiúknál ez másképp van – jelent meg kaján vigyor az arcán.
Belepirultam mikor leesett mire gondol.
- Te perverz állat! – csaptam a combjára.
- Hé, nem tehetünk róla – védekezett – a fiúk már csak így működnek.
- Ja, na persze – nevettem.
Szerencsére hamar hazaértünk, nem volt nagy a forgalom ezen a reggelen. Óvatosan forgattam el a kulcsot a zárban, nehogy felébresszem Andit. Magamban hálát adtam, hogy hoztam magammal egyáltalán kulcsot. Halkan kinyitottam az ajtót, Hyukie csendben lépkedett mögöttem.  Amikor beléptem a nappaliba az elém táruló látvány mosolyt csalt arcomra. A kanapán ott ült Andi és Hae. Andi feje Hae vállán pihent, Hae feje pedig Andi fejének dőlt neki. Mindketten édesdeden aludtak.
Hyukie halkan kuncogott mellettem és a fejét csóválta.
- Ez a fiú...
- De olyan szépek így együtt – gyönyörködtem még bennük egy kicsit.
- Gyere menjünk be a szobámba, ne ébresszük fel őket – fogtam meg Hyukie kezét miközben magam után húztam.
- Mi lenne ha addig inkább elmennénk reggelit venni? – állított meg Hyukie.
- Ez nem is rossz ötlet!
Halkan kiosontunk és elmentünk a legközelebbi boltba bevásárolni.  Már majdnem hazaértünk amikor Hyukie hirtelen lefékezett.
- A francba – morgolódott.
- Mi az? – kérdeztem.
- Elfelejtettem narancs dzsúszt venni. Hae imádja. Gyorsan visszaszaladok érte. Nem baj ugye?
- Dehogy. Persze, menj csak.
Gyors puszit lehelt az ajkamra.
- Sietek.
Egyedül indultam tovább, szerencsére már csak két sarokra voltam otthontól. Óvatosan kinyitottam az ajtót és beléptem a házba. Be akartam fordulni a nappaliba amikor megláttam Andit és Hae-t. Normális esetben üdvözöltem volna őket, de most gyorsan visszaléptem a fal takarásába, nehogy meglássanak. Hae és Andi ugyanis a nappali közepén álltak egymást átkarolva. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogy nem tudok olyan halkan kiosonni mint ahogy jöttem és megzavarom őket.
- Hae ennek nincs semmi értelme – hallottam Andi hangját. Nem akartam hallgatózni, de ez felkeltette a kíváncsiságom, vajon minek nincs semmi értelme csodálkoztam.
- De hát szeretjük egymást.
- De én nem sokára visszamegyek Tokióba téged pedig ide köt a munkád, az életed.
- De Tokió és Szöul nincs olyan messze egymástól.
- Hae, kérlek, ezt már egyszer megbeszéltük.
- De én ezt nem tudom elfogadni.
Levegőt se mertem venni. Még sosem hallottam Hae-t ilyen fájdalmas hangon beszélni.
- Kérlek – hallottam Andi hangját, szinte könyörgött,  aztán már csak arra eszméltem, hogy sír. Legszívesebben berohantam volna hozzá, hogy átöleljem, hogy megvigasztaljam. Hogy elmondjam neki milyen hülye. Elakadtam gondolataimban. Nemsokára én is hazamegyek. Vajon mi lesz akkor velem  és Hyukie-val? Talán jobb lett volna bele se kezdeni, tűnődtem. Nem! Ezeket az érzéseket és emlékeket már senki nem veheti el tőlem. Még ha el is kell majd válnunk, nem átélni őket... még a gondolata is szörnyen hangzott, soha semmire nem cserélném el ezt a néhány napot. Éreztem ahogy könny szökik a szemembe.
- Kérlek ne sírj! – hallottam bentről Hae-t - ne haragudj, többet nem hozom szóba.
- Köszönöm – hallottam barátnőm fojtott hangját.
Ekkor nyílt a bejárati ajtó és Hyukie lépett be ratja. Gyorsan letöröltem kézfejemmel könnyeimet.
- Hát te? – csodálkozott – nem akarsz lepakolni? Vagy még alszanak? - nézett be a nappalin – nem már fent vannak!
- Szép jó reggelt! – lépett be Hyukie nevetve és pedig követtem őt.
- Hát ti meg merre jártatok? – kérdezte kaján mosollyal az arcán Hae?
Elmosolyodtam, a férfiak tényleg javíthatatlanok. Lopva Andira néztem, de arcán nyoma sem volt bánatnak, jókedvűen, mosolyogva nézte a fiúkat.
- És te meg mit keresel itt? - vágott vissza Hyukie – csak azt ne mond, hogy már hajnalban átjöttél.
- Neeem, még este jöttem. Még se hagyhattam Andit egy egész éjszakára egyedül – vágott ártatlan bárány képet Hae.
- Na persze, te meg az önzetlen szívjóságod – nevetett Hyukie.
- Na jól van elég volt, gyertek inkább enni – tereltem be mindenkit a konyhába.
Körbeültük az asztalt, én pedig kipakoltam mind azt a finomságot amit Hyukie-val vettünk a boltban. Nevetgélve, jókedvűen reggeliztünk meg. Hiányozni fognak ezek a pillanatok, futott át agyamon, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Elhatároztam, hogy mostantól csak a mának fogok élni.

8. fejezet - Tengerparti valóság

Izgatottan vártam vajon hova visz Hyukie.  Egy jó félórányi autókázás után meg is érkeztünk a tengerpartra. A látvány csodálatos volt. A nap fénye megcsillant a hófehér homokon, a tenger morajlása lágy zeneszóként töltötte be a tájat. Amerre a szem ellátott csak a végtelen kék tenger látszódott. Hyukie kivette a takarót és a kosarat, aztán lementünk a tengerpartra. Minél lejjebb mentünk annál jobban elbővült ez a fantasztikus látvány.
- Álomszép, ez egyszerűen…gyönyörű! – nem találtam a szavakat.
- Szeretek ide járni, csendes és nyugodt, itt nincsenek turisták – magyarázta nekem Hyukie – itt nyugodtan tudok gondolkodni.
- Ezt teljesen meg tudom érteni.
- Nálatok van tenger? – érdeklődött.
- Nem, sajnos nincs – mondtam szomorúan.
- Akkor majd még kijövünk máskor is, ha szeretnéd?
- Az nagyszerű lenne, köszönöm.
- Itt jó lesz szerintem – terítette le Hyukie a takarót a homokra, majd letette rá a kosarat – gyere, menjünk sétálni.
Levette a szandálját meg a zokniját, én pedig követtem a példáját. Megfogta a kezem és futva tettük meg az utat a tengerig. Szorosan a víz mellett sétáltunk, hagyva, hogy a hullámok elöntsék lábainkat. A nap lejjebb ereszkedett az égen így már nem volt az a hihetetlen nappali forróság, de még nem volt hideg se.
Hyukie hirtelen fröcskölni kezdett. Nevetve próbáltam félreugrani a víz elől, de nem sok sikerrel. Persze én se akartam az adósa maradni és ellentámadásba lendültem. Pár perc múlva mindketten csuromvizesek voltunk és dőltünk a nevetéstől. Visszamentünk a takaróra, hogy pihenjünk egy kicsit és megszárítkozzunk. Hyukie nemes egyszerűséggel lekapta magáról a pólót, mondván, hogy így majd gyorsabban megszárad, én pedig hirtelenjében azt se tudtam merre nézzek, mikor megláttam erős, izmos mellkasát és gyönyörűen kidolgozott kockás hasfalát. Kissé elpirultam ahogy magamra néztem. Olyan helyeken is átlátszott a pólóm, ahol nem szerettem volna, de én mégse kaphattam csak úgy le magamról. Hyukie viszont úgy tett mint aki semmi sem vett észre.
- Éhes vagy? – kérdezte, miközben odahúzta magához a kosarat.

- Igen – válaszoltam.
Hyukie leszedte a kosár fedelét, majd kivett egy kisebb dobozt, két tányért, két poharat, egy üveget és szalvétákat. A dobozból süteményeket vett elő. Nagyon jól néztek ki. Hármat az én tányéromra, hármat az övére helyezett, majd az üvegből töltött a poharainkba. Megkóstoltam a süteményt, isteni volt.
- Te Hyukie, ez a sütemény egyszerűen mennyei!

- Tényleg ízlik? – csillantak fel szemei.
- Igen, nagyon finomak.
- Én sütöttem – pirult el.
- Wow, nagyon ügyes vagy – néztem rá tágra nyílt szemekkel, nem is tudtam, hogy Hyukie tud sütni, csodálkoztam magamban.

- De az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wookie segített nekem. Ez az első alkalom, hogy sütöttem és féltem, hogy elrontom. Nem akartam neked csalódást okozni. Sungmin pedig a teában segített.
Az ég alja vérvörös volt, a nap már majdnem teljesen lebukkant a horizont alá, ám ebben a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy az ég vagy Hyukie arca vörösebb.
- Nagyon ügyes vagy – dicséretem meg újra, aztán szemeim elkerekedtek a felismeréstől – Hyukie te most csak miattam sütöttél?
Szégyenlősen bólintott egyet. Éreztem, hogy most én kezdek el pirulni.
- Köszönöm. Értem még sosem tett senki ilyet.
Rám mosolygott és pedig viszonoztam mosolyát. Megettük a maradék süteményt és megittuk a maradék teánkat. Hyukie utána visszapakolt mindent a kosárba és arrébb tette. Mögém ült, lábait terpeszbe téve, majd fejemet és vállamat, lágyan mellkasára húzta. Kezével átkarolt és így néztük végig ahogy a nap végleg eltűnik a horizont alatt. Aztán feltűnt a hold és a csillagok az éjszakai égbolton, fényük csillogva verődött vissza a hófehér homokról.
Hyukie óvatosan a nyakamba csókolt, megremegtem érintésétől. Aztán újra megcsókolt, elérte vállamat, majd pólómat kissé lehúzva már a lapockámat csókolgatta. Aztán felemelte a fejét és kissé hátrafordította az enyémet, hogy megcsókolhasson. Kezét becsúsztatta a pólóm alá és kalandozni kezdett vele testemen. Újra megcsókolt, ezúttal sokkal szenvedélyesebben, majd lehúzta rólam a pólót. Rám nézett. Láttam szemében a vágyat, visszaigazolásra várt, hogy folytathatja-e, amit elkezdett, én pedig nem bírtam ellenállni feltörekvő szenvedélyemnek. Végighúztam kezem az arcán, éreztem, ahogy megremeg érintésem alatt, aztán megcsókoltam. Ledöntött a takaróra és elkezdte végigcsókolgatni testem minden egyes porcikáját. Ami ezután következett azt nem lehet szavakkal kifejezni. Annyira gyengéd és érzelmes, ugyanakkor vad és szenvedélyes volt. Pontosan tudta, hogyan érintsen, hogy kényeztessen. Testünk egybeolvadt mintha mindig is összetartoztunk volna. A szenvedély és a vágy olyan fokát jártam be, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik. Tökéletes volt. Miután mindketten elértük a gyönyör legfelső fokát fáradtan omlott rám, egy darabig még mindketten lihegve kapkodtunk levegő után. Aztán mellém feküdt, mellkasára vont és a maradék takaróval betakart. Hallottam erőteljes szívdobbanását, először hangosabban, majd egyre halkabban, míg végül beléptem az álom édes kapuján, de most ez egyszer tudtam, hogy az álom nem lehet szebb a valóságnál.

7. fejezet - Félreértések

 - Mi az? - kérdezte mosolyogva Hyukie, de amint benézett az ajtón szája tátva maradt a csodálkozástól. Legjobb barátja Lee Donghae ült a nappali kanapéján egy szál alsógatyában.
- Te meg mégis mit művelsz itt? - rontott be dühösen a nappaliba.
- Hyukie, ez nem az aminek látszik - tiltakozott zavartan Hae.
- Andi hol van? - kérdeztem aggódva, miután bejöttem Hyukie után, mert nem láttam sehol a barátnőm.
- Itt vagyok - dugta ki a fejét a fürdő ajtaján - és Hyukie ne kiabálj Hae-val, ő nem tehet semmiről, az egész az én hibám.
- Mégis mi a te hibád? - kérdeztem zavarodottan, miközben agyamon mindenféle rémisztő gondolatok cikáztak végig.
- Megbotlottam amikor innivalót hoztam Hae-nak és a pohár teljes tartalmát ráöntöttem. Most próbálom kimosni a foltot a ruháiból, de nem akar kijönni - az utolsó szavaknál barátnőm hangja megremegett és könnyek szöktek a szemébe.
- Hé, nehogy nekem emiatt sírni kezdj! - ment oda hozzá Hae, egyik kezével átkarolta a vállát, a másikkal pedig letörölte arcáról a könnyeket.
- De a pólód meg a nadrágod is tönkretettem.
- Na és? Ezek csak ruhák. Pótolható dolgok.
- Kifizetem neked az árát!
- Mondtam már, hogy felejtsd el! - nevetett Hae.
- Köszönöm és még egyszer bocsánat, hogy gondot okozok neked.
Hae elmosolyodott.
- Te bármikor okozhatsz nekem bármennyi gondot.
Andi egészen belepirult Hae kijelentésébe.
- Hyukie megtennél nekem egy szívességet? - fordult a fiú felé - Hazamennél és hoznál nekem egy pólót meg egy rövidnadrágot?
- Persze. Pár perc és itt vagyok - azzal már indult is a bejárati ajtó felé. Hae közben visszaült a kanapéra, Andi pedig eltűnt a fürdőben, gondolom arcot mosott.
- Nem kérsz egy takarót? - kérdeztem Hae-től.
- Kösz nem. Nagyon meleg van - válaszolta, aztán mintha észbe kapott volna, hogy ezt így talán mégse illik, utánam szólt - Szandi mégis kérnék egy takarót.
- Máris hozom - hallottam Andi hangját mielőtt meg tudtam volna szólalni. Bement a szobába, kihozta az ágytakarót és ráterítette Hae-ra.
- Köszönöm - mosolygott rá Hae.
- Ez a legkevesebb - motyogta zavartan Andi.
- Hé! Mit mondtam az előbb?
- Jól van, jól van - nevetett fel Andi - Kérsz fagyit?
- Aha, kérek.
- Te minden helyzetben fagyival operálsz? - kérdeztem nevetve.
- De ha egyszer melege van - nézett rám ártatlan szemekkel.
- Oké-oké - adtam meg magam.
- Te is kérsz? - kérdezte tőlem.
- Igen, köszi.
- Na látod! - mondta elégedetten miközben kivonult a konyhába. Néhány perccel később egy tálcával jött vissza, amin három fagyikehely állt.
- Tessék - tett le mindkettőnk elé egy-egy poharat.
- Köszi - mondtuk szinte egyszerre Hae-val. Már majdnem megettük a fagyinkat, mikor befutott Hyukie a ruhákkal.
- Kösz - vette el tőle Hae és gyorsan magára kapta.
- Hyukie te is kérsz fagyit? - kérdezte közben Andi.
- Uh az most nagyon jól esne, rettentő hőség van odakint.
Andi bólintott, majd térült-fordult és pár perc múlva egy újabb fagyikehellyel a kezében jelent meg.
- Akkor ez most jót fog tenni - tette le Hyukie elé a poharat.
- Köszi Andi.
- Szívesen Hyukie.
Miután mindenki megette a fagyiját a fiúk elbúcsúztak tőlünk.
- Délután sajnos nem érek rá - nézett rám szomorú szemekkel Hyukie, miközben ujjai az ujjaimmal játszottak - SM Town-nal kapcsolatos megbeszélésünk lesz, mint az előbb megtudtam. De mit szólnál egy esti romantikus sétához?
- Tökéletes - mosolyogtam rá.
- Akkor 7-re érted jövök.
- Rendben.
Lehajolt és könnyű csókot lehelt a számra.
- Hae mehetünk? - fordult hátra barátjához.
- Igen - válaszolta, adott egy puszit Andi arcára, majd megindult a bejárati ajtóhoz.
Becsuktam az ajtót a fiúk mögött, előtte Hyukie még adott egy gyors puszit a számra, aztán visszamentem a nappaliba, ahol barátnőm vigyorgó képével találtam szembe magam.
- Képzeld unnie, Hae holnap elvisz az állatkertbe.
- Hát azt nem hinném.
- De miért? - nézett rám csodálkozva.
- Mert holnap SM Town-nal kapcsolatos megbeszélésük lesz.
- Hae ezt nekem egy szóval se mondta.
- Mert még nem tudja. Hyukie is az előbb értesült róla mikor a ruhákért ment.
- Ja, értem. Kár.
- Ne búsulj, biztos elvisz egy másik nap.
Ebben a pillanatban megszólalt Andi mobilja.
- Hae az - nevetett mikor meglátta a kijelzőn a nevét.
- Szia - szólt bele a telefonba - Igen Szandi már mondta. Semmi baj. Rendben. Szia.
- Na? - néztem rá kérdően - Az állatkert miatt hívott?
- Igen. Hyukie most mondta el mi a helyzet. Elnézést kért és azt mondta elvisz majd egy másik nap.
- Na látod!
- Te, csak hallgass! Láttam ám, hogy Hyukie megcsókolt. Mesélj csak!
- Hát az úgy volt - kezdtem neki, majd elmondtam mindent az ebédtől kezdve a sikátorban megesett csókig.
- Ez olyan romantikus -  lelkendezett Andi.
- Hát azért kissé ijesztő is volt.
- Esküszöm ezek a koreai rajongók nagyon félelmetesek.
- Azok.
- De Hyukie majd megvéd. Mikor találkoztok legközelebb?
- Holnap este elvisz sétálni.
- Wáááá de romantikuuuusss.
- Hagy már ezt abba! - szúrtam le - inkább romantikázz Hae-val.
- Mondtam már, hogy akadj le rólam és Hae-ról - nézett rám mérgesen és bevonult a szobájába.
Gyorsan utána siettem, mikor beléptem a szobájába az ágyon feküdt, arcát  a párnájába fúrta.
- Ne haragudj dongsaeng - ültem le az ágy szélére és elkezdtem simogatni a haját.
- Nem haragszom - hallottam fojtott hangját a párnából - de megmondtam már Hae és én csak barátok vagyunk, semmi több.
- Értem, ígérem többet nem hozom fel ezt a témát.
- Rendben.
- Nem jössz ki?
- Egy kicsit később.
- Oké.
Kimentem a szobából, de egy kissé aggódtam, nem értettem a viselkedését. Leültem tv-zni jobbat úgysem tehettem. Nemsokára Andi is kijött, mellém ült, jókedvűen, mintha mi sem történt volna. Megbeszéltük, hogy a másnapot városnézéssel töltjük. Már majdnem egy hete itt vagyunk, de a városból még szinte semmit se láttunk. Ezután elmentünk lefeküdni, mindketten fáradtak voltunk.
Másnap miután felkeltünk, megreggeliztünk és nyakunkba vettük a várost. Megnéztünk néhány nevezetességet és betértünk egy-két múzeumba. Ebédelni egy útba eső kajáldába tértünk be. Eléggé kimerültünk mikor hazaértünk, úgyhogy mindketten lefeküdtünk aludni. Én beállítottam az ébresztőt az órámon fél 6-ra, hogy legyen időm elkészülni mire Hyukie megjön. Szerencsére az első csörgésre felébredtem. Mire kijöttem a fürdőből már Andi is felkelt. Hét előtt néhány perccel csengettek.
- Ez biztosan Hyukie lesz. Tuti megleszel itthon egyedül? - fordultam Andi felé.
- Persze, mondtam már, miattam ne aggódj. Menj és érezzétek magatokat! -taszigált az ajtó felé.
- Köszi. Szia.
Kinyitottam az ajtót és üdvözöltem Hyukiet.
- Hiányoztál - lehelt csókot az ajkamra.
- Te is nekem - viszonoztam csókját.
A kapu előtt megláttam az autóját.
- De nem úgy volt, hogy sétálni megyünk? - kérdeztem csodálkozva mikor kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
- Majd azt is fogunk - titokzatoskodott.
Ahogy beültem az autóba megláttam a hátsó ülésen egy kis kosarat letakarva és egy takarót. Bárhogy is faggattam azonban Hyukiet nem volt hajlandó elárulni semmit. Kissé letekertem az ablakot és hagytam, hogy a szél végigsimítson arcomon. Nem volt más választásom mint türelmesen kivárni Hyukie meglepetését.

6. fejezet - A bizonyosság

Nem volt időm túl sokáig gondolkodni ezen, mert nemsokára odaértünk az étteremhez. Kénytelen voltam elengedni Hyukie kezét, bárcsak tovább tartott volna az út. Bementünk az étterembe, nagyon szép és elegáns hely volt. Egy kicsit meg is ijedtem, öltözékünk nem igazán passzolt ehhez a környezethez. Teuk beszélt az egyik pincérrel és legnagyobb meglepetésemre egy külön helyiségbe mentünk, ahol csak mi voltunk egyedül. Hyukie figyelt, hogy mellé üljek, másik oldalamra Yesung került. Andi pedig Hae és Sungmin között foglalt helyet. Hae és Hyukie már automatikusan nekünk is megrendelte a vacsorát, a többiek csak néztek, mi meg magunkban kuncogtunk. Megint nagyon finomat választottak nekünk a fiúk. Amikor Wookie a végén megkérdezte ki kér még fagyit, a legtöbben udvariasan elutasították, köztük én is. Még egy falat nem ment volna le a torkomon. De Andi imádta a fagyit úgyhogy ketten Wookie-val még egy-egy hatalmas fagyi kelyhet is belapátoltak. Hae súgott valamit Andi fülébe, mire ő sértődötten elfordult, Hae hiába szólt hozzá nem reagált semmit. Aztán Hae megint a fülébe súgott valamit, mire Andi felnevetett. Elmosolyodtam, bármit is mond ez a lány, tuti, hogy bejön neki Hae és szemlátomást Hae-nek is ő. Nagyon jó volt a hangulat, a fiúk nevetgéltek és viccelődtek egymással, érezni lehetett mennyire jóban vannak, mennyire szeretik egymást.
Hyukie odahajolt hozzám.
- Hogy érzed magad?
- Nagyon jól köszönöm. Olyan családias itt a hangulat.
- Hát igen. Már teljesen összeszoktunk. Mostanra ugye már mindenki ismeri a másik hülyeségeit és elfogadta, meg ugye vannak akik már korábbról ismerik a másikat, de mindannyian nagyon megszerettük egymást.
- Látni is rajtatok.
- Ennek örülök. És sokat számít, hogy ilyen nagyszerű leaderünk van – emelte Hyukie tekintetét Teuk-ra – tudod Hae után ő a legjobb barátom.
- Kívánni sem lehetne jobbat! – néztem mosolyogva a Kangin-nal viccelődő Teuk-ra.
- Szandi!
- Igen? – néztem Hyukie-ra.
- Eljönnél egyszer velem kettesben vacsorázni?
- Nagyon szívesen.
- Vagy mondjuk lehetne holnap egy ebéd. 
- Rendben – nevettem.
- Akkor délre érted megyek.
- Oké.
- Fiúk itt az ideje hazamenni – szakította félbe társalgásunkat Teuk hangja.
- Ne már hyung – elégedetlenkedtek a fiúk.
- De,de késő van már és a lányok is biztosan elfáradtak.
- Hát úgy tűnik Andi még nem – kuncogott Kyu.
Mindenki odanézett. Az én kedves barátnőm zavartalanul beszélgetett Hae-val meg sem hallották mit mondott az előbb Teuk.
- Hahó Hae! – húzta el Hyukie a kezét a fiú arca előtt.
- Igen, mi az? – kapta fel zavartan a fejét Hae.
Mindenkiből kitört a nevetés.
- Mennénk haza Hae az van – vázolta a helyzetet Teuk két röhögőgörcs között.
- Ja oké – még mindig zavartan forgatta a fejét ide-oda.
- Nagy kujon vagy te fiam – veregette hátba Siwon miközben elindultunk kifelé.
- Hagyjál! - grimaszolt rá Hae.
A fiúk rendesek voltak és hazakísértek. Hae kissé morcos volt, de úgy tűnt Andinak sikerül jobb kedvre derítenie. Hyukie még ez étteremnél előzékenyen mindenkit maga elé engedett és mi zártuk megint a sort. A szívem hevesen dobogott, és igen néhány lépés után éreztem ahogy ujjai ismét ujjaim köré kulcsolódnak. A sötét égbolton fényesen ragyogtak a csillagok, a félhold ezüstös fénnyel vonta be az utat szegélyező fák lombkoronáit. Ha nem számítjuk az előttünk jókedvűen zajongó fiúkat tökéletesen romantikusnak mondható este volt. Mikor megérkeztünk a házunkhoz a fiúk elbúcsúztak tőlünk, mi pedig integettünk nekik míg el nem tűntek a szemünk elől. Bementünk és fáradtan rogytunk le a kanapéra.
- Teljesen ki vagyok készülve - panaszolta Andi
- Én is. Nem akarok semmi mást csak egy jót aludni. 
- De azért nagyszerű volt ez a nap! - mosolygott rám barátnőm.
- Az volt, de még milyen!
- Látom Hyukie nem engedett el maga mellől egy percre se.
- Ó hát csak véletlen...szóval...
- Nem kell a duma - vágott Andi szavamba nevetve - láttam, amit láttam.
- Ó te csak hallgass - vágtam vissza - olyan elmélyülten dumáltatok Hea-val hogy még Teuk-ot se hallottátok meg.
- Hát az csak...
- Semmi csak - nevettem.
- Ó te - vetette rám magát Andi és elkezdett csikizni. De én se hagytam magam, ellentámadásba lendültem. Végül mindketten dőltünk a röhögéstől.
- Azt hiszem ideje aludni menni.
- Rendben unnie.
Mindketten elvonultunk a szobánkba. Lefeküdtem és miközben még egyszer felidéztem az estét, szép lassan álomba merültem.
Másnap reggel mikor felkeltem Andi már fent volt. A tv előtt ült a nappaliban és a reggelijét majszolta. Én is kerestem valamit a hűtőben és csatlakoztam hozzá.
- Ma merre megyünk? - kérdezte.
- Fogalmam sincs. De délre itthon kell lennem.
- Miért?
- Mert Hyukie elvisz ebédelni - éreztem ahogy elpirulok.
- És még tegnap hogy tiltakoztál mikor megjegyeztem, hogy egész este egy percre se hagyott magadra.
- Jól van na. De ez csak egy ebéd, még nem jelent semmit.
- Jaj unnie ne légy ilyen kishitű! - forgatta a szemeit -  Aztán mindent elmesélni majd nekem.
- Rendben - nevettem.
- Akkor neked készülnöd kell.
- Nem baj? - kérdeztem aggódva.
- Ugyan már, elleszek én ne aggódj!
- Biztos?
- Persze. Amíg van jégkrém a hűtőben addig ne félts!
- Teee! Az a tegnapi nagy adag fagylalt nem volt elég.
- Húúú az nagyon finom volt!
- Te fagyi őrült!
- Menj készülődni!
- Oké-oké, már itt se vagyok - nevettem és bementem a szobámba. Kitártam a szekrényt és körbenéztem, hogy mit vegyek fel.
- Andiii - kibáltam ki néhány perc múlva.
- Igen?
- Gyere és segííííts!
- Na nézzük hogy állunk - kukkantott be a szekrényembe, majd előhúzott egy kék farmer rövidnadrágot és egy piros spagettipántos topot - tessék ezeket vedd fel.
- Köszönöm - öleltem meg.
- Szívesen - mosolygott rám.
Andi ismét kényelmesen elhelyezkedett a kanapén én pedig elmentem lezuhanyozni. Aztán felöltöztem, kifésültem a hajam majd feltűztem. Épp időben lettem kész mert csengettek, mikor kimentem Andi már az ajtóban állt.
- Aztán jól vigyázz ám rá - fenyegette meg mutatóujjával pajkosan Hyukiet.
- Igenis! - szalutált Hyukie.
- Szia - köszöntem mikor odaértem hozzájuk.
- Szia. Gyönyörűen nézel ki.
- Köszönöm.
- Jó szórakozást gyerekek - tessékelt ki Andi a házból.
Hyukie egy közeli kajáldába vitt, egyszerű, kedves kis étkezde volt tele fiatalokkal. Ebéd után sétálni indultunk. Közben végig beszélgettünk, egyre több mindent tudtam meg róla. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy nem messze tőlünk három lány sugdolózott és egyikük felénk mutogatott.
- A francba - hallottam Hyukie-t morogni.
Majd újabb két lányra lettem figyelmes, úgy tűnik ők is felismerték Hyukie-t.
- Gyere - fogta meg a karom és elkezdett maga után húzni.
Miközben próbáltam lépést tartani vele, hátranéztem és láttam, hogy a lányok jönnek utánunk. Hyukie idegesen nézegetett hátrafelé, láttam rajta mennyire ki van borulva ettől az egésztől. Nem tudtam mit mondhatnék vagy tehetnék. Befordultunk egy utcába, a közepe felé nyílt belőle egy sikátor, Hyukie befordult és a falhoz lapultunk. Lélegzetvisszafojtva vártuk vajon észrevesznek-e a lányok. Hyukie védelmezően átkarolta a derekam. Arcizmai megfeszültek, vállam felett kitekintett az utcára.
- Erre mentek - hallottam az egyik lány hangját. Aztán elhaladtak előttünk, szerencsére egyiküknek sem jutott eszébe, hogy benézzen a sikátorba.
- Ezt megúsztuk - sóhajtott nagyot Hyukie - ne haragudj.
- Semmi baj, nem a te hibád.
- Tudom, de... - szegte le a fejét.
- Hyukie nem te tehetsz róla, nincs semmi baj. Hallod? – lehajoltam hozzá, próbáltam a szemébe nézni. Végül felemelte a fejét. Olyan bánatos képet vágott. Annyira szerettem volna megvigasztalni. Kezem tétován megemeltem, de nem mertem megérinteni. Ekkor bátortalanul kisimított egy kósza tincset az arcomból. Elmosolyodtam, ő visszamosolyogott rám. Közelebb lépett hozzám és másik kezével is átkarolt. Mozdulatai most már sokkal határozottabbak voltak. Belenézett a szemeimbe és én már is elvesztem az övéiben. Ajka egyre közeledett az enyémhez, hogy végül egy lágy csókot leheljen rá. Aztán kissé eltávolodott, pár pillanatot várt, majd látva, hogy nem ellenkezem újra ajkaimra tapadt. Csókja ezúttal sokkal erőteljesebb és szenvedélyesebb volt. Karjaimat automatikusan nyaka köré fontam és viszonoztam csókját. Mikor végre elengedtük egymást mindketten levegő után kapkodtunk. Egymásra mosolyogtunk. Hyukie megfogta a kezem.
- Gyere menjünk. Azt hiszem jobb ha visszamegyünk mielőtt még valaki kiszúr.
- Rendben.
Gyorsan hazasiettünk, de én hihetetlenül boldog voltam. Megcsókolt. Repülni tudtam volna a boldogságtól. Hyukie az ajtó előtt elköszönt, búcsúzóul ismét megcsókolt. Hatalmas mosollyal az arcomon benyitottam, de a látványtól, ami elém tárult teljesen ledöbbentem.
- Hyukie - kiabáltam utána - azt hiszem nem árt ha te is bejössz.

5. fejezet - A fellépés

Ahogy kiléptem a színpadra még a lélegzetem is elállt. Hatalmas közönség fogadott minket, a lányok tomboltak és a SuJu tagok neveit kiáltozták. Beálltunk alakzatba, én Teuk mögé. Aztán elindult a zene és elkezdtünk táncolni. Próbáltam nem görcsölni, hagytam, hogy a zene vigyen. Csodálatos érzés volt táncolni az őrjöngő tömeg előtt, még akkor is ha pontosan tudtam ez az őrjöngés nem nekem hanem a fiúknak szól. Eddig minden rendben ment. Most jön a páros tánc. Teuk felém fordult és mosolyától akaratlanul is én is mosolyogni kezdtem. A lányok sikítoztak, ahogy Mi Cha-val körbetáncoltuk a két fiút. Aztán tovább folytattuk a közös táncot. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy vége. Szaporán szedtem a levegőt, a fények szinte elvakítottak, a közönség pedig percekig tapsolt minket. Hihetetlen érzés volt, egyszerűen leírhatatlan. És olyan gyorsan eltelt. A próbákon sokkal hosszabbnak tűnt a tánc, de most mintha csak egy pillanat lett volna. Egy gyönyörűséges, megismételhetetlen, fantasztikus pillanat. Olyan boldog voltam mint még azelőtt soha. Lementünk a színpadról. Andi odajött hozzám én pedig rögtön a nyakába borultam.
- Fantasztikus voltál! – lelkendezett.
- Köszi – lihegtem, még mindig nagyon ki voltam fulladva.
Egyszer csak valaki hátulról átkarolt.
- A mi kis mentőangyalunk – hallottam kedves hangját fülemben csengeni, mikor megfordultam Teuk arcával találtam szembe magam.
- Ugyan már, ez túlzás – pirultam el.
- Dehogyis! Megmentettél minket és nagyszerűen táncoltál.
A többiek is helyeseltek.
- Köszönöm szépen fiúk – próbáltam meghajolni, de Teuk karjai a derekamon ezt nem nagyon tették lehetővé.
- Remélem máskor is táncolsz még velünk – mosolygott rám Yesung.
- Még szép! – vágta rá lelkesen Wookie.
- De akkor velem táncolsz kettesben -  kacsintott rám Siwon
- Nekünk viszont most mennünk kell, van még egy körünk – engedett el Teuk – irány az öltöző fiúk!
Mindenki megindult, mikor Hyukie ment el mellettem tekintetem arcára tévedt, mérgesnek tűnt. Hirtelen megijedtem, talán mégis csak elrontottam volna valamit fellépés közben. De nekem nem tűnt fel semmi ilyesmi és Teuk meg a fiúk se dicsértek volna meg akkor.
- Minden rendben? – Andi kérdése riasztott fel gondolataimból.
- Igen, persze – mosolyogtam rá – csak még kissé kába vagyok ettől az egésztől.
- Hát azt elhiszem. Én is az lennék. Gyere öltözz át! Aztán jöjjünk vissza nézzük meg a fiúk második fellépést.
- Rendben.
Elhessegettem aggasztó gondolataim és visszasiettem az öltözőbe. Visszavettem az utcai ruhámat. Szomorú voltam, de vissza kellett adni a fellépő ruhám. Végigsimítottam még egyszer rajta aztán kisiettem az öltözőből. Andi már türelmetlen volt.
- Gyere már! Le fogunk maradni! – azzal karomnál fogva rángatott el a színpad széléig.
- Látod! Nem maradunk le semmiről, még az előző csapat énekel.
- És ki mondta, hogy én őket nem akarom megnézni?! Minho olyan édes - olvadozott.
Felnevettem.
- Te ha ezt Hae meghallja...
- Miért jössz állandóan Hae-val? – nézett rám csodálkozva.
- Olyan jól megvagytok együtt – mosolyogtam barátnőmre mint a tejbetök.
- Igen, egy hullámhosszon vagyunk, nagyon jó fej, de ennyi. És nem kombinálgass itt nekem! – azzal duzzogva elfordult.
- Jól van na, ne haragudj! – bújtam oda hozzá. Semmi reakció. – Sajnálja a dolgot a te nővérkéd.
Erre elmosolyodott.
- Utálod, ha nővérkémnek szólítalak.
- Már egész megszoktam – dugtam ki kissé oldalra a nyelvem.
Ekkor a zene elhalt és a Shinee-s fiúk egymás után lejöttek a színpadról. Amikor Minho vonult el előttünk Andi megeresztett egy mély sóhajt. De máris jött utánuk a Super Junior. A fiúk jókedvűen vonultak ki, Hyukie se tűnt már mérgesnek, együtt nevetgélt Hae-val. Ezúttal a From U-t énekelték. Andival együtt olvadoztunk Wookie, Kyu meg Yesung hangján. A többiek előttük táncoltak. Olyan harmónia volt énekesek és táncosok között, tökéletes egységet alkottak. A szám alatt most csend volt, de amint véget ért a rajongók megint őrült kiabálásba kezdtek. A fiúk integettek mialatt lejöttek a színpadról, Hae még oda is ment a közönséghez és egy-két rajongóval kezet fogott. A fiúk bementek az öltözőbe mi addig a folyosón vártuk meg, hogy készen legyenek. Először Yesung és Siwon jött ki, aztán Teuk és Sungmin. Andi Sungmin-nal kezdett el beszélgetni amint kijött, nekem meg maradt a három fiú. Szép lassan mindenki kész lett, utoljára Hyukie és Hae érkezett meg.
- Lányok volna kedvetek velünk vacsorázni? - kérdezte tőlem Teuk.
- Persze, szívesen - válaszoltam Andi nevében is, nem hinném, hogy nagyon bánná, ha még néhány órát el kellene töltenie Sungmin társaságában.
Hyukie ellenben nem tűnt nagyon lelkesnek.
- Akkor indulhatunk? - mosolygott rám Teuk.
Bólintottam, ám ekkor éreztem, ahogy egy kéz megragadja a karomat.
- Nem viszitek ti őt sehova! - hallottam Hyukie hangját, amely remegett az idegességtől. Reagálni se volt időm, csak rángatott el magával. Hátrafordultam és láttam ahogy a többiek megkövülten állnak, Andi döbbenten bámult ránk. Végül a sarkon befordulva kikerültek látókörömből. Hyukie egyre csak ment előre és most már kezdtem aggódni, mégis hova visz.
- Hyukie! - álltam meg, közben próbáltam lefejteni a kezét a karomról – Mégis mit csinálsz? Hova megyünk?
- Én...én csak – hajtotta le a fejét.
- Te csak mi? – hangom kissé idegesebben csengett a kelleténél, de ez most nem érdekelt. Nem volt joga csak úgy elrángatni, most mit gondolhatnak rólam a többiek és Andi is biztosan aggódik miattam.
- Sajnálom – emelte rám tekintetét, szeméből olyan őszinte megbánást olvastam ki, hogy legszívesebben magamhoz öleltem volna, hogy megnyugtassam minden rendben lesz.
- De amikor megláttam, - folytatta – hogy Teuk átkarol utána meg a vacsora meghívásnál ahogy rád mosolygott, valami elkattant bennem.
- Elkattant? – csodálkoztam.
- Igen és nagyon sajnálom, nem volt jogom csak úgy elrángatni – egy pillanatra elhallgatott aztán folytatta – de nem akarom, hogy Teukkal legyél, nem akarom, hogy bármelyikükkel is legyél.
- De hát miért nem? – fakadtam ki.
Mély levegőt vett.
- Mert azt akarom, hogy velem legyél!
Kellett néhány másodperc mire felfogtam szavait. Ott állt előttem elvörösödve akár egy iskolás kisfiú, ahogy végiggondoltam a dolgokat nem tehettem róla, de kitört belőlem a nevetés.
- Hyukie te olyan hülye vagy.
Még jobban elvörösödött és zavarában lehajtotta a fejét.
- Azt hiszem ezt most megérdemlem – motyogta, de láttam rajta mennyire kínosan érzi magát.
- Jaj ne haragudj, nem akartalak kinevetni. De Hyukie, Teuk csak megpróbált velem kedves lenni és ez nekem nagyon jól esett. És nem azért amire te gondolsz. És nem hinném, hogy tetszenék Teuknak vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak fantasztikus leader és most próbált gondoskodni rólam, úgy, ahogy rólatok szokott – mosolyogtam rá.
- Akkor én ezt most nagyon félreértettem ugye? – vakarta meg a fejét.
- Hát eléggé.
- A többiek ki fognak nyírni igaz? - kérdezte félve.
- Lassú kínhalált fogsz halni - ecseteltem nagy komolysággal a helyzetet.
- Nem akarok vissza menni - nyafogott.
- Pedig muszáj lesz - nevettem.
Ekkor megszólalt a mobilom.
- Hála az égnek, hogy felvetted – hallottam Andi idegesen csengő hangját – hova vitte az az idióta?
- Itt vagyunk az épületben, nincs semmi baj, máris megyünk vissza.
- Akkor jó, megnyugodtam.
- Szeretlek.
- Én is téged.
- De kérlek ne támadj majd neki Hyukie-nak és ne legyél rá mérges jó? Később elmagyarázok mindent.
- Tudtam, hogy akarsz valamit – duzzogott kissé – oké rendben, megígérem, hogy rendesen viselkedek.
- Haet se készítetted még ki ugye?
- Neeem, jelentem életben van és jó egészségnek örvend.
- Hülye – nevettem.
- Legalább van valami közös bennem és Hyukie-ban. Úgy látszik te vonzod a hülyéket.
- Lehet, de most leteszem, máris ott vagyunk.
- Barátnőd volt az? – kérdezte Hyukie kissé aggódva.
- Igen.
- Gondolom most mérges rám.
- Hát nem most loptad be magad a szívébe örökre az egyszer biztos.
- Sajnálom – vágott bűnbánó képet.
- Ne aggódj hamar megbocsájt, amúgy is imád téged – nevettem – de induljunk vissza a többiek már várnak.
- Ó nem kell annyira sietni.
- Van néhány perced, hogy kitaláld mit mondasz nekik.
- Kösz.
- Szívesen.
- Szemtelen.
- Szeleburdi.
Mindketten nevettünk.
Mikor visszaértünk Hyukie megállt a fiúk előtt, nem tűntek mérgesnek inkább zavar látszódott az arcukon.
- Fiúk, kérlek ne haragudjatok az előbbi miatt, nagyon hülye voltam, nagyon sajnálom – hajolt meg előttük Hyukie.
- Semmi gond, már hozzászoktunk – nevetett Kyu.
- Mindenki követ el hibákat, de nem mindenki képes bocsánatot kérni értük – mosolygott Hyukie-ra Teuk.
- Leader – Hyukie többet nem tudott mondani, kezével egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Az összes fiú odament, átölelték és hátba veregették még Andi is mosolygott.
- Akkor végre elindulhatunk vacsorázni? Éhen haloooook – nézett kiskutya szemekkel a többiekre Yesung miután kibontakoztak a közös ölelésből.
- Persze Yesung, máris indulunk – simogatta meg Teuk a fejét.
- Ma mindenki az én vendégem – kiáltotta el magát Hyukie.
- Hogy mi van? – nézett rá Siwon kikerekedett szemekkel. Mindenkinek leesett az álla a csodálkozástól.
- Lee Hyukjae te most komolyan azt mondod, hogy te fizeted az egész csapat vacsoráját? – kérdezte tőle a Hae.
- Igen – válaszolt büszkén Hyukie.
- Ez valahova fel kell jegyezni – nevetett Shindong.
- Akkor ma degeszre eszem magam – jelentette ki Kyu.
Megindultunk az étterem felé. Szépen néztünk ki, ahogy így vonultunk végig az utcán. A fiúk elől bolondoztok én meg azt figyeltem mikor rohan meg minket néhány rajongó, mert lehetetlenség, hogy nem fognak észrevenni minket, amilyen nagy ricsajjal vannak. De valami csoda folytán egyenlőre sehol senki, pedig annyira még nem volt késő. Egyszer csak Haet vettem észre amint megáll a járda szélén és bevár minket.
- Elnézést kisasszony - fordult felém pajkosan - elrabolhatnám néhány percre a barátnőjét?
- Csak tessék – nevettem.
- Hölgyem – hajolt meg Andi előtt.
- Uram – pukedlizett játékosan Andi.
Majd mindketten felnevettek és előresiettek a többiekhez.
Kuncogtam magamban még egy kicsit mikor észrevettem, hogy időközben Hyukie csapódott mellém. Nem szólt semmit csak jött mellettem. Aztán éreztem ahogy megfogja a kezem, ujjai az enyémére kulcsolódnak. Puha bőrétől, keze melegségétől jól eső érzés futott át végig rajtam. Én is rákulcsoltam ujjaim az övére. Csendben, szótlanul mentünk egymás mellett. Mialatt mentünk egyre csak ez az egy mondat járt a fejemben: „Mert azt akarom, hogy velem legyél!” Óvatosan oldalra sandítva Hyukie-ra néztem. Lehetséges lenne...valóban lehetséges...hogy Lee Hyukjae belém szeretett?

4. fejezet - Váratlan lehetőség

- Pedig nem ártana valamit, mert ha jól látom ott lóg még a telefonban.
- De mégis mit mondjak neki? Ez olyan hirtelen jött. Én...én nem hiszem, hogy meg tudom csinálni.
- Szandi egy ilyen lehetőséget nem hagyhatsz ki! Együtt táncolhatsz a SuJu-val.
- Igen, de nem tudom megtanulni a koreográfiát ilyen gyorsan.
- A másik lány meg Hyukie is biztos segíteni fog.
- De akkor is. Az a másik lány profi én meg csak egy amatőr.
- Hyukie mégis téged kért fel. Ugyan már, cserben akarod hagyni? Őt is, meg a fiúkat is?
- Dehogyis! De...
- Semmi de! Legalább próbáld meg, ha nem megy még mindig visszamondhatod.
Na persze, gondoltam. Belém ölnek egy csomó időt meg energiát és a végén azt mondom, hogy bocsi mégse. Hyukie a büdös életbe nem állna többet szóba velem. Miért kellett annak a táncos csajnak pont most kificamítania a bokáját. Oké nagyjából már tudom a Sexy, Free and Single koreográfiáját, de durván három órám van rá, hogy tökéletesre begyakoroljam. Te jó ég, hogy fogom én ezt megcsinálni. Éreztem, hogy teljes leizzadok és úrrá lesz rajtam a pánik. Végül mély levegőt vettem.
- Hallo?
- Igen, itt vagyok.
- Ne haragudj Hyukie, hogy eddig várattalak. Rendben megcsinálom, legalábbis megpróbálom - tettem hozzá bizonytalan hangon.
- Köszi Szandi, nem is tudod mekkora segítség ez nekünk és ne aggódj mindenben segíteni fogunk. Akkor máris indulunk érted Donghae-val.
- Rendben.
- Szia.
- Szia.
Fúúú, fújtam ki a levegőt.
- Nyugi - ült mellém Andi - menni fog meglátod.
- -Remélem, de nagyon félek - néztem rá riadt tekintettel - még sosem táncoltam ennyi ember előtt.
- Hát egyszer mindent el kell kezdeni - mosolygott rám.
- Te könnyen beszélsz - girmaszoltam - nem neked kell kiállni annyi ember elé.
- Ha ez vigasztal úgyse téged fognak nézni - nevetett.
- Te kis pimasz! - ráztam felé az öklöm.
Máris jobb kedvem lett, de tudtam, hogy attól még jól kell teljesítenem, mert hiába nem engem néznek egy nagyobb hiba akkor is feltűnne a rajongóknak.
- Na pakolj össze valami kényelmes cuccot mire megérkeznek a fiúk.
Bólintottam és bementem a szobámba. Előkaptam egy kis táskát és beledobtam egy pólót, egy rövidnadrágot meg egy zoknit. Csöngettek, hallottam, hogy Andi ajtót nyit és üdvözli Hyukiet. Felkaptam a táskát és kisiettem én is.
- Szia Hyukie.
- Szia Szandi. Indulhatunk?
- Igen, persze.
- Jó szórakozást! És ügyes legyél! - hallottam Andi hangját.
Megtorpantam, mi van, Andi talán nem akar jönni, na nem, de Hyukie megelőzött.
- Te is jössz ám velünk - mosolygott rá.
Nyitotta az ajtót és mind a hárman lesiettünk a kocsihoz, ahol Hae már várt ránk. Összenéztünk Andival és mindketten ugyanarra gondoltunk, a napszemüveg irtó jól áll neki.
Hamar odaértünk a helyszínre. Hyukie először bevitt az öltözőbe.
- Itt nyugodtan át tudsz öltözni, kint megvárlak.
Gyors átvettem a pólóm és a nadrágom és már mentem is kifelé.
- Jól nézel ki - mért végig tetőtől-talpig Hyukie.
Én meg teljesen elpirultam.
- Köszi.
- Gyere bemutatlak a többieknek.
Végigmentünk a folyosón majd Hyukie benyitott egy ajtón, ami egy nagyobb terembe vezetett. A fiúk bent beszélgettek és nevetgéltek. Andit is megtaláltam épp Sungmin-nal, Wookie-val és Hae-val beszélgetett. Amint észrevettek mindenki elcsöndesült.
- Fiúk szeretném nektek bemutatni Szandrát.
- Szia Szandra - hallottam mindenfelől a fiúk köszöntését.
- Azt hiszem a fiúkat nem kell neked bemutatnom - nevetett Hyukie.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek titeket - hajoltam meg.
- Mi is nagyon örülünk - lépett előrébb Teuk - és nagyon szépen köszönjük a segítséged.
- Igazán nincs mit. Számomra megtiszteltetés, hogy veletek együtt léphetek fel - teljesen zavarban voltam.
- Nyugi - lépett mellém Teuk és rám mosolygott - ne izgulj, tudjuk, hogy nem vagy profi, de hidd el nekünk most nagy segítség lennél, egy teljesen új lány még ha profi is nem tudja ilyen gyorsan betanulni a koreográfiát és a mostani fellépésünk azért különleges mert van egy rész ahol a két lány velem meg Donghae-val táncol együtt, szóval bonyolult lenne az egészet megváltoztatni, ez itt a nagy gond.
- Igyekezni fogok a tőlem telhető legjobbat nyújtani.
- Amúgy te az én párom leszel - mosolygott Teuk még szélesebben rám.
- De csak arra a fél percre. Mintha egy kis féltékenységet hallottam volna Hyukie hangjában vagy csak én képzeltem volna be izgalmamban az egészet. Mindegy most nem volt időm ezen gondolkodni.
Donghae nevetve odalépett hozzánk.
- Sexy, free and single - mutatott Hyukie-ra, magára, majd Teuk-ra -  I’m ready too, bingo - azzal az utolsó szónál kinyújtotta a karját és a kezével pisztolyt formálva úgy tett mint aki lelő.
És bár a három fiútól így együtt valóban elhaláloztam, Hae olyan édesen csinálta, hogy elnevettem magam.
- Na így már mindjárt jobb - nevetett Hae is.
- Na de most viszont gyere velem - fordult felém Teuk - megyünk a stylisthoz és megnézzük mit kell alakítani a ruhán, mert az ugye a másik lányra lett tervezve, aztán bemutatom Mi Cha-t ő a másik táncoslány, már szóltam neki, átveszi veled a koreográfiát.
Átmentünk egy másik terembe, ahol előbb megvolt a ruhapróba, aztán egy másik terembe, ahol Mi Cha már várt ránk. Teuk bemutatott minket egymásnak, aztán magunkra hagyott. Nagyon kedves lány volt, és nagyon segítőkész. Szerencsére jól haladtunk és egész jól ment a tánc is. Mi Cha aztán elment szólni Teuk-nak és Hae-nak és átvettük a páros részeket is.
- Szandi nagyon jól táncolsz - dicsért Teuk.
- Á dehogyis - pirultam el.
- De tényleg nagyon jó vagy - csatlakozott Hae is Teukhoz.
- Ügyes vagy és gyorsan tanulsz - mosolygott rám Mi Cha.
Na most már tiszta vörös voltam.
- Köszönöm - hajoltam meg.
- Oké akkor most tartunk egy közös próbát.
Visszamentünk abba a terembe ahol a többiek voltak és tartottunk egy közös próbát még egyszer utoljára a fellépés előtt. Nagyon ideges voltam. Andi mosolygott rám és biztatott. Mikor Yesung énekelte a sorát We fail, We lose, To win Dulyeowohaji mal-a (Don't be afraid) hátranézett, rám mosolygott és rám kacsintott. Aztán jött a mi részünk Mi Cha-val és Teuk-kal meg Hae-val. Teuk is mosolygott rám. Mindenki nagyon kedves volt. Kezdtem egyre jobban felengedni, már nem voltam olyan görcsös, örömet okozott a tánc. Mikor befejeztük Hyukie odajött hozzám.
- Nagyszerűen táncolsz és nagyon gyorsan megtanultad a teljes koreográfiát, senki nem mondaná meg, hogy három órával ezelőtt kezdtél el gyakorolni velünk.
- Köszi Hyukie, de nélkületek és főleg Mi Cha nélkül nem ment volna.
- Oké akkor most mindenki megy átöltözni, sminkeshez meg fodrászhoz - kiáltotta el magát Teuk. Én Mi Cha mellé szegődtem és elmentem átvenni a ruhám. Tökéletesen illett rám, pedig a varrónőnek nem volt sok ideje, hogy rám igazítsa. Aztán a sminkes és a fodrász következett, mikor készen voltam és a tükörbe néztem magamra se ismertem.
- Nagyon szép vagy - Andi szemei könnyesen csillogtak.
- Hét te el ne sírd magad!
- Jól van na. Tudod milyen könnyen meghatódom.
Kopogtattak az ajtón.
- Szabad - szólt ki Mi Cha
Wookie dugta be a fejét az ajtón.
- Gyertek, mindjárt mi jövünk.
Kimentünk, csatlakoztunk a fiúkhoz és felsorakoztunk a színpad mögött. Andi egy kissé távolabb állt meg tőlünk és onnan szorított. Hyukie hátrajött hozzám.
- Ne aggódj minden rendben fog menni, fantasztikus leszel - mondta miközben megszorította a kezem. Érintése áramütésként ért. Lee Hyukjae ezt most nem kellett volna. Bólintottam és próbáltam összeszedni magam, miközben Hyukie visszaállt a helyére. Aztán meghallottam, ahogy kint a műsorvezető bejelenti a Super Juniort. A fiúk elől megindultak. Teuk hátrafordult és ezen a délutánon már sokadjára bátorítóan rám mosolygott, visszamosolyogtam rá, vettem egy nagy levegőt és elindultam ki a színpadra.

3. fejezet - Az ebéd

Mindkét fiú fantasztikusan nézett ki. Farmernadrágot viseltek, Hyukien fehér ing, Haen pedig fekete volt. Kezükben egy-egy szál rózsát tartottak.
- Sziasztok lányok!
- Ezt nektek hoztuk - nyújtották át a virágokat.
- Köszönjük.
- Gyönyörűek - olvadoztunk mindketten.
- Akárcsak ti - bókolt nekünk Hae.
Mindketten fülig pirultunk.
- Nagyon csinosak vagytok! - füttyentett Hyukie elismerően miközben tetőtől-talpig végigmért minket.
Azt se tudtuk hova nézzünk zavarunkban. Végül Hae kérdése mentett meg minket.
- Indulhatunk?
- Igen - bólintottunk egyszerre.
Hyukie mellém, Hae pedig Andi mellé szegődött.
- Hova megyünk? - érdeklődtem.
- Van egy hangulatos kis vendéglő itt a közelben. Hae-val elég sokszor járunk oda, már amennyire az időnk engedi. Nagyon kedvesek a pincérek és istenien főznek.
- Nagyon kíváncsi vagyok.
- Ez az első alkalom, hogy Koreában jártok? - kérdezte Hae.
- Igen.
- Ahoz képest nagyon jól beszélitek a nyelvet.
- Köszönjük szépen, de még rengeteget kell tanulnunk. Főleg a kiejtésünkön van még mit javítanunk.
- Ugyan már! Pár hét és a beszédetek alapján senki nem gondolná, hogy nem vagytok idevalósiak.
- Na most nagyon túlzol Hae.
- Én? Sohaaa - vágott ártatlan képet.
Mindannyian nevettünk. Időközben megérkeztünk a vendéglőhöz, amely ténlyeg nagy szép volt. A berendezése egyszerű volt ugyanakkor nagyon hangulatos. A pincér már ismerősként üdvözölte a fiúkat. Megmutatta a helyünket, amely a vendéglő egyik távolabbi sarkában volt, ahol magunkban lehettünk. Kaptunk étlapot, majd megkérdezte milyen italt hozhat nekünk, mindannyian üditőt kértünk. Elkezdtük tanulmányozni az étlapot, de én nem sokra mentem vele. Persze el tudtam olvasni az ételek neveit, de még egyiket se kóstoltam soha. Andira pillantottam, ő is ugyanolyan zavart arccal bámulta a sajátját. Hyukie észrevehette a dolgot, mert kedves hangon azt kérdezte:
- Lányok, rendeljünk nektek is mi?
- Ó azt megköszönnénk - lélegeztem fel.
- Rendben akkor a ház specialitása lesz. Eszméletlen finom, majd meglátjátok.
Közben a pincér meghozta az italunkat és Hae megrendelte az ételeket. Míg vártunk a fiúk élénken érdeklődni kezdtek aziránt honnan jöttünk, mivel foglalkozunk, mindent tudni akartak rólunk.
- 8 éve kézilabdázol wow, minden elismerésem - ámélkodott Hyukie.
- És ne tudd meg milyen jó - dícsért Andi, miközben én pirosabb voltam már mint a terítő az asztalon - előtte pedig táncolt.
- Táncoltál? - csillant fel Hyukie szeme.
- Igen, 12 éves koromtól. 6 évig hip-hopot táncoltam, 1 évig pedig társastáncot.
- Akkor biztos fantasztikusan táncolsz.
- Ááá annyira nem voltam jó – most már tiszta vörös voltam és legszívesebben eltűntem volna a föld alatt.
- Dehogynem, nagyon is jó, én már láttam táncolni – lelkendezett Andi.
- Én is szívesen megnéznélek. A mi táncainkat is tudod?
- Valamelyiket igen.
- Sexy, free and single-t?
- Nagyjából.
- Csak nagyjából?
- Hát az még csak nemrég jelent meg és ugye az utóbbi napokban mással voltam elfoglalva, nem volt még időm teljesen begyakorolni.
- Ja igen ez érthető. De feltétlen meg kell mutatnod mielőtt hazamész.
- Jó majd egyszer – hebegtem, kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam.
Ekkor szerencsére megjelent a pincér a ház specialitásával.Hála az égnek, sóhajtottam fel magamban. Az étel nagyon jól nézett ki. Megkóstoltam és Hyukie nem tévedett, fenséges volt az íze. Csirke hús volt valamilyen szószba volt forgatva, hozzá rizs volt meg mindenféle zöldség és saláta. Az ebéd végig nagyon jó hangulatban telt, rengeteget nevettünk. Nagyszerűen éreztük magunkat a két fiú társaságában és szemmel láthatóan a fiúk is jól érezték magukat velünk.
1 órával később úgy éreztem kipukkadok, de nem bántam, bár arról egyenlőre fogalmam sem volt, hogy jutok így haza. Mindegy Andival majd csak haza vonoszoljuk egymást valahogy, kuncogtam magamban.
- Na milyen volt az étel? - érdeklődött Hyukie.
- Szerinted? - mutattam felé az üres tányérom.
- Isten finom volt - sóhajtott fel Andi.
- Ennek örülök - mosolygott ránk Hae, majd az órájára pillantott - lányok nem szeretnék ünneprontó lenni, de lassan indulnunk kellene, este még fellépésünk lesz egy tv műsorban és még fel kell rá készülnünk.
- Igen, persze, ne haragudjatok nem akartunk feltartani titeket - szabadkoztam.
- De hát nem tartottatok fel - nevetett Hae  - és ne kérjetek állandóan elnézést.
- Rendben.
- Mi tartozunk köszönettel a kellemes társaságért - hajolt meg Hyukie akár egy középkori lovag.
Annyira aranyos volt, annyira kedves, a szívem olyan hevesen dobogott, azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről. De azért sikerült valahogy összeszednem magam. Nem hinném, hogy Hyukie hosszú távon értékelné, ha minden nap a karjaiba alélnék, bár ki tudja, kuncogtam ismét magamban. A fiúk fizettek és elindultunk vissza a szökőkúthoz.
- Ne haragudjatok, hogy nem tudunk teljesen hazáig kisérni titeket – szabadkozott Hae.
- Semmi gond, lehet úgyis mi még sétálunk egyet – mosolygott rá Andi.
Ezek ketten kezdtek nagyon gyanúsak lenni nekem, túl sokat mosolyogtak egymásra.
- Holnap sajnos nem érünk rá, de holnapután, ha van kedvetek találkozhatnánk megint. Megmutatjuk nektek a várost – ajánlotta fel Hyukie.
Városnézés Hyukie-val már a gondolatától is szaporábban kezdett verni a szívem.
- Az nagyszerű lenne, köszönjük szépen.
- Megadnátok a telefonszámotokat? És akkor tudunk előtte egyeztetni. Sajnos nálunk bármikor előfordulhat, hogy közbejön valami.
Mindketten megadtuk a számunkat a fiúknak, majd ők elindultak a kocsijuk felé, ami nem messze parkolt innen, mi pedig úgy döntöttünk sétálunk még egyet mielőtt hazamegyünk.
- Muszáj egy kicsit lepihennem – sóhajtottam fel - degeszre ettem magam.
- Én úgyszintén. Meg most amúgy is dögmeleg van. Hogy lehet ezt kibírni?
- Hát ha itt élnél hozzá lennél szokva.
- Ez igaz. És mit csináluk este?
- Jó kérdés. Na meg ott van a holnap is.
- Hmm mi lenne ha ma elmennék egy moziba. Jó nem nagy kultúrális műveltség, de legalább tesztelhetjük a nyelvtudásunk és a moziban hűvős van – nevetett Andi.
- Oké én benne vagyok! De most menjünk haza. Per pillanat csak egy puha ágyra vágyom semmi másra.
Amint hazaértünk ledőltünk mindketten. Kicsit el is szundikálhattunk, miután felébredtem, kimentem a nappaliba, de Andit nem találtam ott, a konyhában se volt, bizonyára még alszik. Kivettem egy kis fagyit egy pohárba és letelepedtem vele a tv elé. Pár perccel később Andi is megjelent, de úgy tűnt félig még alszik.
- Szia – motyogta és kiment a konyhába. Gondolom fagyiért. Egyszer csak csörögni kezdett a mobilom.
- Hát ez meg ki lehet? – csodálkoztam, a kijelzőn az állt ismeretlen szám – Halló – szóltam bele bizonytalanul.
- Szia, itt Lee Hyukjae – hallottam a vonal másik végéről egy ismerős hangot. Meglepetésemben majdnem kiejtettem kezemből a mobilom. 
- Hallo itt vagy?
- Iiigen, ne haragudj.
- Elnézést a zavarásért, de nagy szükségem lenne a segítségedre, illetve nem csak nekem, hanem az egész Super Juniornak.
Miután elmondta mit akar, csak annyit tudtam kinyögni, hogy egy pillanat. Óvatosan hátrálva leültem a kanapéra és csak meredtem magam elé üveges tekintettel.
Andi ekkor jött be a konyhából.
- Mi az? Mi történt? – nézett rám.
Neki is elmondtam azt, amit nekem mondott Hyukie. Megdöbbenésében kiesett kezéből a fagyispohár, ami tompa puffanással ért földet. Csak a szőnyegnek volt köszönhető, hogy nem tört apró szilánkokra.
- Na és mit válaszoltál neki?
- Még semmit. Fogalmam sincs mit tegyek – néztem Andira kétségbeesett arccal.

2. fejezet – A meghívás

A két erős karhoz, egy csillogó szempár és rakoncátlankodó szőke hajtincsek is tartoztak. Erős önuralomra volt szükségem, hogy el ne aléljak mikor megéreztem derekamon izmos karját.
- Minden rendben van? - érdeklődött kedvesen.
- I-igen köszönöm.
- Biztos?
Bólintottam, hogy igen. Ekkor óvatosan elengedett. Sikerült valahogy megállni a két lábamon, bár a térdem még mindig remegett az izgalomtól. Szedd már össze magad, úgy viselkedsz mint egy kisgyerek, korholtam önmagam. Barátnőm aggódva nézett rám, de én egy mosollyal megnyugtattam, hogy minden rendben van. Majd kihúztam magam és mindkét fiú felé fordulva meghajoltam.
- Elnézést kérek az iménti jelenetért, nem szokásom így viselkedni. Nagyon sajnálom, hogy gondot okoztam.
- Ugyan már - emelte fel a kezét Hae jelezve, hogy nincs semmi baj - láttunk mi már ennél sokkal különb dolgokat is, higgy nekem.
- Én nem csodálkoztam rajta, általában így hatok a nőkre - mondta Hyukie fellengzős hangon, arcára kaján vigyor ült ki.
Elpirultam, bizonyára hozzá van már szokva, hogy elvesztik az eszüket körülötte a nők. Ami inkább fura volt, hogy Hae mintha kissé zavarba jött volna Hyukie kijelentése miatt. Andira pillantottam és a szeme nem sok jóról tanúskodott.
- Lee Hyukjae - kezdte, ajaj ez a hang túlságosan is mézes-mázos ebből baj lesz, kezdtem pánikolni - én nem lennék abban annyira biztos, hogy a te sugárzó lényed szédítette meg a barátnőmet.
Hyukie szemei kikerekedtek, arcán "Hogy mi van?" kifejezés jelent meg.
- Ma érkezett Magyarországról, Európából - folytatta barátnőm - és a hosszú út bizonyára kimerítette és még az időeltolódáshoz sem volt ideje hozzászokni. Valószínűleg csak a kimerültségtől szédült meg, nem miattad!
Én csak kapkodtam a fejem ide-oda. Andi kihívóan nézett Hyukiera, aki olyan értetlenül nézett vissza rá, mintha a barátnőm most közölte volna, hogy ő igazából egy földönkívüli és a Marsról jött. Hae pedig csak kuncogott, láthatóan alig bírta visszatartani a nevetését. Miután Hyukie egy kissé magához tért - ami beletelt jó néhány percbe - felszegte a fejét és duzzogni kezdett. Annyira édes volt. Istenem legszívesebben odamentem volna hozzá és átöleltem volna, de nem akartam, hogy még jobban elképedjen. Hae láthatóan jól szórakozott.
- Lányok - fordult felénk - nincs kedvetek holnap velünk ebédelni?
Most úgy tűnt nem csak én, hanem Hyukie is kisebb sokkot él át, de Hae vagy nem vette észre, vagy csak egyszerűen nem akarta észre venni.
- Persze, szívesen - nyögte ki Andi, láttam ezúttal ő is teljesen le van döbbenve.
- Akkor holnap itt, pontban 12-kor - mosolygott ránk továbbra is Hae.
- Rendben.
- Nekünk viszont most sajnos mennünk kell. Sziasztok! - és még mielőtt Hyukie bármit is mondhatott volna magával ráncigálta a fiút.
Percekig álltunk ott némán mire képesek voltuk teljes mértékben felfogni mindazt, ami történt velünk. Nem elég, hogy összetalálkoztuk a Super Junior két tagjával, még ebédre is meghívtak minket. Mikor végre mindez tudatosult bennünk, sikítozva kezdtük el ugrálni a szökőkút mellett. Aztán nyakig vörösödtünk mikor észrevettük, hogy a fél tér minket bámul, úgyhogy gyorsan elszeleltünk. Egyenesen hazamentünk és hatalmas sóhajok közepette huppantunk le a nappaliban álló kanapéra.
- Jó nekem most kell valami amivel lehűthetem magam - azzal Andi felállt, kiment a konyhába és nem sokára egy dobozos fagyival tért vissza.
- Te is kérsz? - kérdezte tőlem.
- Igen, nekem is jót fog tenni.
Pár perccel később Andi két pohár fagyival tért vissza, az egyiket átnyújtotta nekem.
- Köszönöm.
- Szívesen.
- Andi...
- Igen?
- Ugye nem fogod állandóan szívatni Hyukiet?
Nem tudom milyen arcot vághattam, de barátnőmből kitört a nevetés.
- Ne aggódj, tudod, hogy pont azért imádom mert ilyen egoista, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki. De ünnepélyesen ígérem, hogy igyekszem visszafogni magam.
- Oké - már én is nevettem - és úgy tűnik Haenak bejött a dumád.
- Mert szerintem ilyet még ő se nagyon élt meg - nevetett Andi is.
Időközben megettük a fagyinkat. Nagyot nyújtóztam, hosszú volt ez a mai nap.
- Azt hiszem ideje aludni mennünk, hosszú és fárasztó napod volt.
- Még nem vagyok álmos - tiltakoztam.
- Na persze - vágott grimaszt barátnőm - és különben is mi lesz ha holnap hatalmas karikákkal a szemed alatt ébredsz? Úgy hogy fogsz megjelenni Hyukie előtt?
- ÁÁÁÁ irány aludni!!!! - és már futottam is be a szobámba. Mielőtt becsukódott volna az ajtó még hallottam ahogy Andi felnevet.
Hyukieval szerettem volna álmodni vagy legalábbis a SuJuval,de alighogy lefeküdtem elnyomott az álom és reggelig úgy aludtam mint akit fejbe vertek. Mikor felébredtem és az órámra néztem, majdnem kiestem az ágyamból rémületemben, 10 óra te jó ég!
- Andi, miért nem keltettél fel? - kiabáltam ki a szobából miközben azt se tudtam mihez kapjak először.
- Mert olyan édesen aludtál - jött be hozzám Andi.
- De így nem leszek kész, el fogunk késni!
- Dehogy fogunk, van egy és egy háromnegyed órád, hogy kész legyél.
- Hát ez az! És mégis mit vegyek fel? - elkezdtem kutatni a szekrényben, de nem találtam semmi normális ruhát.
- Mondjuk farmert és valami topot.
- A farmer szerinted jó lesz?
Barátnőm nagyot sóhajtott.
- Nem hinném, hogy egy ötcsillagos étterembe fognak vinni. Hacsak - vigyorodott el - Hyukie nem akar felvágni azzal, hogy mennyi pénze van.
- Teee - vágtam hozzá az első kezem ügyébe kerülő ruhadarabot.
- Jól van na - nevetett Andi - inkább magadra hagylak, hogy tudj készülődni.
Végül sikerült idejében kész lennem és háromnegyed 12-kor elindultunk a megbeszélt helyre, a szökőkúthoz. Mi értünk oda előbb, de pár perc múlva már meg is jelentek a fiúk. Nagyszerűen néztek ki. Lee Hyukjae ezentúl mindig csak inget viselj, sóhajtottam fel.

1. fejezet - A találkozás

Szandra vagyok, 20 éves, és most járok először Koreában. Ez volt minden vágyam és most végre itt vagyok. Az imént szálltam le a repülővel és miután megszereztem a csomagjaimat elindultam a kijárat felé. Körbenéztem, majd felfedeztem ahogy barátnőm széles vigyorral az arcán vadul integetett nekem. Elég furcsa ez az egész, ugyanis mindketten nyaralni vagyunk itt. Andi Japánban élt már egy fél éve, de ő is nagyon szereti Koreát, ezért elhatározta, hogy Szöulban tölti a szabadságát. Meghívott engem is, tartsak vele. Tudja mennyire imádom Koreát és legalább végre lesz időnk arra is, hogy jól kibeszéljük magunkat.
- Szia nővérkém - borult a nyakamba - úgy örülök, hogy látlak.
- Én is téged - viszonoztam ölelését, miközben elfojtottam egy éles sóhajt, hogy már megint nővérkéz. Ez még régebben alakult ki, a társaságban ő volt a legidősebb, de nem szerette és elkezdett engem nővérkézni, amivel a sírba vitt. Ennek ellenére nagyon imádom őt.
- Segítek vinni a csomagjaid - kapta ki egyik kezemből a bőröndömet - na milyen volt az út?
- Hosszúúúúú - nevettem.
- Mondtam én neked. Mindegy, fogunk egy taxit és úgy megyünk a szállásunkra.
- De nem lesz az drága? - aggodalmaskodtam.
- Ne aggódj ennyi még belefér!
Egy reptéren nem nehéz taxit fogni, úgyhogy két perc múlva már bent is ültünk egyben. Andi bemondta a címet és már indultunk is a szállásunk felé. Útközben kikérdezett, hogy mi újság otthon én meg Japánról faggattam. Amióta kiment, neten tartjuk a kapcsolatot, de nem nagyon tudunk beszélni egymással, ő a munkája miatt - szerinte a japánok munkaőrültek -, én meg a suli miatt, az időeltolódásról nem is beszélve.
Végre megérkeztünk. Andi szép kis apartmant bérelt ki, nagyon otthonosan volt berendezve. Két szoba volt, így mindketten kényelmesen ki tudtunk pakolni, és nem kellett tekintettel lennünk a másik szokásaira. Az apartmanhoz tartozott még egy fürdő, egy kis konyha egy nappali meg egy wc. Lerogytam a kanapéra amint beléptünk a lakásba.
- Fáradt vagy? - nézett rám barátnőm együttérzően.
- Igen, de ugyanakkor izgatott is - ugrottam fel a kanapéról.
Andi elnevette magát.
- Pakolj ki aztán menjünk vásároljunk be. Vacsora után elmehetnénk sétálni egyet, ha nem leszel túl fáradt. Addigra remélhetőleg már nem lesz ilyen dög meleg.
Szerencsére pár méterre volt egy bolt, ahol be tudtunk vásárolni. Leginkább félkész ételeket vettünk, miután barátnőm kijelentette, hogy ezekből az ízékből ő nem tud főzni semmit.
- Akkor japánban még is mit eszel? - kérdeztem mosolyogva.
- Tudod van McDonaldsuk - nevetett, aztán valószínű hülye fejet vághattam mert abbahagyta a nevetést és komoly arcot vágva folytatta - egy-két egyszerűbb étel elkészítését már megtanultam, meg sok az út menti kis étkezde ahol olcsó és finom ételeket kapni és persze maradnak a félkész kaják.
Bólintottam. Andi már egy pulttal arrébb volt.
- Vegyünk fagyit is! - kérlelt és már emelt is ki egy dobozzal.
- Ezt nekem se kell kétszer mondanod - nevettem.
Végül sikeresen túl estünk az első bevásárlásunkon. Hazamentünk megcsináltuk a vacsoránkat, aminek a kiválasztását a doboz színe alapján végeztük. Andinak nagyon megtetszett a piros a szín. Néha tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok az idősebb.
A vacsora kissé elnyúlt, jót beszélgettünk közbe. Aztán elindultuk sétálni. Az idő már valóban sokkal kellemesebb volt. A közelben volt egy kis tér, odamentünk. Jó pár perce sétálgattunk már, amikor egyszer csak egy szőke hajú srác rohant el közöttünk, majdnem felborítva minket.
- Idióta - kiabáltam utána, majd abban a pillanatban követte egy barna hajú is. Ám ez a srác fél méter után lefékezett megfordult, meghajolt, elnézést kért, tőlünk, aztán folytatta a szőke hajú üldözését.
- Na látom itt is vannak idióták - morogtam.
- De a barna hajú legalább jó fej volt és elnézést kért.
- Na ja.
- És valahogy olyan ismerősnek tűnt.
- Furcsa, de valahogy nekem is, de meg nem tudnám mondani honnan.
- Mindegy ne foglalkozzunk velük. Gyere nézzük meg azt a szökőkutat.
A tér közepén állt és nagyon szépen ki volt faragva az oldala, a közepén akár egy virágszirom minden irányba vízsugár tört az ég felé, hogy aztán a kellő magasságot elérve megadja magát a gravitációnak.
Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki a torkát köszörüli mögöttünk. Ahogy megfordultam az előbbi két sráccal találtam szembe magam, de ahogy megláttam a szőke hajú fiút, a lábam földbe gyökerezett, a torkom kiszáradt és tátogni kezdtem akár egy hal, anélkül, hogy egy hang is kijött volna a számon. A szőke hajú srác elég fura fejet vágott, aztán a másik fiú hangját hallottam meg, már amennyire fel tudtam fogni a körülöttem végbemenő dolgokat.
- Szeretnénk elnézést kérni az előbbi viselkedésünkért - mondta és egy szál virágot nyújtott a barátnőm felé, a szőke pedig én felém.
- Köszönjük ez igazán kedves tőletek - vette el a barátnőm a barna hajú sráctól a virágot. Én még mindig mozdulni se tudtam, barátnőm megfogta a kezem és segített elvenni a szőke hajútól a virágot.
- Ő is nagyon köszöni - mosolygott a fiúra - csak még kissé sokk alatt áll. Tudod Lee Hyukjae te vagy a kedvenc idolja.
Tehát mégis csak igaz, nem álmodom, álmaim férfija Lee Hyukjae áll szemtől szembe velem. Úgy éreztem mindjárt elájulok, de még mielőtt összeeshettem volna két erős kéz tartott meg.