9. fejezet - Érzések

 Kinyitottam szemem, a kék égen megbúvó nap fényes sugaraival beragyogta az egész tengerpartot. Éreztem ahogy Hyukie megsimogatja a hajam.
- Felébredtél? – kérdezte.
- Igen – néztem fel rá, miközben fejem még mindig mellkasán pihent.
- Jól aludtál?
- Igen, fantasztikusan. És te?
- Hááát... elment.
Felhúztam szemöldököm, csak elment, csodálkoztam, de aztán megláttam Hyukie huncut tekintetét.
- Teee -  hajoltam fölé – ezért büntetés jár.
- És milyen büntit kapok?
- Mondjuk ilyet – és hosszan megcsókoltam.
- Hmmm, ez finom volt. Ha mindig ilyen büntetést kapok akkor állandóan rossz fiú leszek.
- Na-na! Maradj te csak meg jó fiúnak. Az én jó fiúmnak.
- Ígérem – magához húzott és megcsókolt.
Kisimítottam egy hajtincset az arcából.
- Olyan jó a karjaidban ébredni – mosolyogtam rá, de akkor akár egy villámcsapás hasított belém a tudat, ébredni, reggel, te jó ég reggel van. Andi! Nem mentem egész éjjel haza.
- ÁÁÁÁ – ugrottam fel.
- Mi a baj? – kérdezte Hyukie.
- Andi! Kint maradtam egész éjjelre és nem szóltam neki, már biztosan nagyon aggódik.
- Hé, tudja, hogy velem vagy. Én vigyázok rád – karolta át a derekam.
- Akkor már mindkettőnk miatt aggódik – éreztem ahogy ellágyulok Hyukie karjaiban, de erőt vettem magamon. Fordított helyzetben én is aggódnék érte. A lehető leghamarabb haza kell érnem.
- Bizonyára már rég lefeküdt aludni – nyugtatgatott Hyukie – mire felébred mi is hazaérünk. Ne aggódj.
Bólintottam. Gyorsan összepakoltunk, beültünk a kocsiba és elindultunk haza.
- Sajnálom – mondtam útközben Hyukie-nak.
- Ugyan mit? – csodálkozott.
- Hát hogy elrontottam ezt a szép reggelt.
- Ne beszélj hülyeségeket, dehogy rontottad el! Ez volt eddigi életem legszebb reggele.
Nem mertem rá nézni. Zavaromban a ruhám ujjával kezdtem el játszani.
- És különben is – folytatta – valamit elfelejtesz.
- Mit? – néztem rá kérdően.
- Pontosabban valakit. Hae-t.
- Hae-t? Ööö ne haragudj, de ezt most nem igazán értem.
- Tudom mit jelent aggódni egy barátért – mosolygott rám.
Hát persze, világosodtam meg hirtelen. Hisz ők Hae-val ugyanolyan jóban vannak mint én Andival. Nyilván már voltak olyan helyzetben amikor egyikük aggódott a másikért.
- Tényleg Hae nem aggódik, hogy kimaradtál egész éjszakára?
- Tudod a fiúknál ez másképp van – jelent meg kaján vigyor az arcán.
Belepirultam mikor leesett mire gondol.
- Te perverz állat! – csaptam a combjára.
- Hé, nem tehetünk róla – védekezett – a fiúk már csak így működnek.
- Ja, na persze – nevettem.
Szerencsére hamar hazaértünk, nem volt nagy a forgalom ezen a reggelen. Óvatosan forgattam el a kulcsot a zárban, nehogy felébresszem Andit. Magamban hálát adtam, hogy hoztam magammal egyáltalán kulcsot. Halkan kinyitottam az ajtót, Hyukie csendben lépkedett mögöttem.  Amikor beléptem a nappaliba az elém táruló látvány mosolyt csalt arcomra. A kanapán ott ült Andi és Hae. Andi feje Hae vállán pihent, Hae feje pedig Andi fejének dőlt neki. Mindketten édesdeden aludtak.
Hyukie halkan kuncogott mellettem és a fejét csóválta.
- Ez a fiú...
- De olyan szépek így együtt – gyönyörködtem még bennük egy kicsit.
- Gyere menjünk be a szobámba, ne ébresszük fel őket – fogtam meg Hyukie kezét miközben magam után húztam.
- Mi lenne ha addig inkább elmennénk reggelit venni? – állított meg Hyukie.
- Ez nem is rossz ötlet!
Halkan kiosontunk és elmentünk a legközelebbi boltba bevásárolni.  Már majdnem hazaértünk amikor Hyukie hirtelen lefékezett.
- A francba – morgolódott.
- Mi az? – kérdeztem.
- Elfelejtettem narancs dzsúszt venni. Hae imádja. Gyorsan visszaszaladok érte. Nem baj ugye?
- Dehogy. Persze, menj csak.
Gyors puszit lehelt az ajkamra.
- Sietek.
Egyedül indultam tovább, szerencsére már csak két sarokra voltam otthontól. Óvatosan kinyitottam az ajtót és beléptem a házba. Be akartam fordulni a nappaliba amikor megláttam Andit és Hae-t. Normális esetben üdvözöltem volna őket, de most gyorsan visszaléptem a fal takarásába, nehogy meglássanak. Hae és Andi ugyanis a nappali közepén álltak egymást átkarolva. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogy nem tudok olyan halkan kiosonni mint ahogy jöttem és megzavarom őket.
- Hae ennek nincs semmi értelme – hallottam Andi hangját. Nem akartam hallgatózni, de ez felkeltette a kíváncsiságom, vajon minek nincs semmi értelme csodálkoztam.
- De hát szeretjük egymást.
- De én nem sokára visszamegyek Tokióba téged pedig ide köt a munkád, az életed.
- De Tokió és Szöul nincs olyan messze egymástól.
- Hae, kérlek, ezt már egyszer megbeszéltük.
- De én ezt nem tudom elfogadni.
Levegőt se mertem venni. Még sosem hallottam Hae-t ilyen fájdalmas hangon beszélni.
- Kérlek – hallottam Andi hangját, szinte könyörgött,  aztán már csak arra eszméltem, hogy sír. Legszívesebben berohantam volna hozzá, hogy átöleljem, hogy megvigasztaljam. Hogy elmondjam neki milyen hülye. Elakadtam gondolataimban. Nemsokára én is hazamegyek. Vajon mi lesz akkor velem  és Hyukie-val? Talán jobb lett volna bele se kezdeni, tűnődtem. Nem! Ezeket az érzéseket és emlékeket már senki nem veheti el tőlem. Még ha el is kell majd válnunk, nem átélni őket... még a gondolata is szörnyen hangzott, soha semmire nem cserélném el ezt a néhány napot. Éreztem ahogy könny szökik a szemembe.
- Kérlek ne sírj! – hallottam bentről Hae-t - ne haragudj, többet nem hozom szóba.
- Köszönöm – hallottam barátnőm fojtott hangját.
Ekkor nyílt a bejárati ajtó és Hyukie lépett be ratja. Gyorsan letöröltem kézfejemmel könnyeimet.
- Hát te? – csodálkozott – nem akarsz lepakolni? Vagy még alszanak? - nézett be a nappalin – nem már fent vannak!
- Szép jó reggelt! – lépett be Hyukie nevetve és pedig követtem őt.
- Hát ti meg merre jártatok? – kérdezte kaján mosollyal az arcán Hae?
Elmosolyodtam, a férfiak tényleg javíthatatlanok. Lopva Andira néztem, de arcán nyoma sem volt bánatnak, jókedvűen, mosolyogva nézte a fiúkat.
- És te meg mit keresel itt? - vágott vissza Hyukie – csak azt ne mond, hogy már hajnalban átjöttél.
- Neeem, még este jöttem. Még se hagyhattam Andit egy egész éjszakára egyedül – vágott ártatlan bárány képet Hae.
- Na persze, te meg az önzetlen szívjóságod – nevetett Hyukie.
- Na jól van elég volt, gyertek inkább enni – tereltem be mindenkit a konyhába.
Körbeültük az asztalt, én pedig kipakoltam mind azt a finomságot amit Hyukie-val vettünk a boltban. Nevetgélve, jókedvűen reggeliztünk meg. Hiányozni fognak ezek a pillanatok, futott át agyamon, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Elhatároztam, hogy mostantól csak a mának fogok élni.