8. fejezet - Tengerparti valóság

Izgatottan vártam vajon hova visz Hyukie.  Egy jó félórányi autókázás után meg is érkeztünk a tengerpartra. A látvány csodálatos volt. A nap fénye megcsillant a hófehér homokon, a tenger morajlása lágy zeneszóként töltötte be a tájat. Amerre a szem ellátott csak a végtelen kék tenger látszódott. Hyukie kivette a takarót és a kosarat, aztán lementünk a tengerpartra. Minél lejjebb mentünk annál jobban elbővült ez a fantasztikus látvány.
- Álomszép, ez egyszerűen…gyönyörű! – nem találtam a szavakat.
- Szeretek ide járni, csendes és nyugodt, itt nincsenek turisták – magyarázta nekem Hyukie – itt nyugodtan tudok gondolkodni.
- Ezt teljesen meg tudom érteni.
- Nálatok van tenger? – érdeklődött.
- Nem, sajnos nincs – mondtam szomorúan.
- Akkor majd még kijövünk máskor is, ha szeretnéd?
- Az nagyszerű lenne, köszönöm.
- Itt jó lesz szerintem – terítette le Hyukie a takarót a homokra, majd letette rá a kosarat – gyere, menjünk sétálni.
Levette a szandálját meg a zokniját, én pedig követtem a példáját. Megfogta a kezem és futva tettük meg az utat a tengerig. Szorosan a víz mellett sétáltunk, hagyva, hogy a hullámok elöntsék lábainkat. A nap lejjebb ereszkedett az égen így már nem volt az a hihetetlen nappali forróság, de még nem volt hideg se.
Hyukie hirtelen fröcskölni kezdett. Nevetve próbáltam félreugrani a víz elől, de nem sok sikerrel. Persze én se akartam az adósa maradni és ellentámadásba lendültem. Pár perc múlva mindketten csuromvizesek voltunk és dőltünk a nevetéstől. Visszamentünk a takaróra, hogy pihenjünk egy kicsit és megszárítkozzunk. Hyukie nemes egyszerűséggel lekapta magáról a pólót, mondván, hogy így majd gyorsabban megszárad, én pedig hirtelenjében azt se tudtam merre nézzek, mikor megláttam erős, izmos mellkasát és gyönyörűen kidolgozott kockás hasfalát. Kissé elpirultam ahogy magamra néztem. Olyan helyeken is átlátszott a pólóm, ahol nem szerettem volna, de én mégse kaphattam csak úgy le magamról. Hyukie viszont úgy tett mint aki semmi sem vett észre.
- Éhes vagy? – kérdezte, miközben odahúzta magához a kosarat.

- Igen – válaszoltam.
Hyukie leszedte a kosár fedelét, majd kivett egy kisebb dobozt, két tányért, két poharat, egy üveget és szalvétákat. A dobozból süteményeket vett elő. Nagyon jól néztek ki. Hármat az én tányéromra, hármat az övére helyezett, majd az üvegből töltött a poharainkba. Megkóstoltam a süteményt, isteni volt.
- Te Hyukie, ez a sütemény egyszerűen mennyei!

- Tényleg ízlik? – csillantak fel szemei.
- Igen, nagyon finomak.
- Én sütöttem – pirult el.
- Wow, nagyon ügyes vagy – néztem rá tágra nyílt szemekkel, nem is tudtam, hogy Hyukie tud sütni, csodálkoztam magamban.

- De az igazsághoz hozzátartozik, hogy Wookie segített nekem. Ez az első alkalom, hogy sütöttem és féltem, hogy elrontom. Nem akartam neked csalódást okozni. Sungmin pedig a teában segített.
Az ég alja vérvörös volt, a nap már majdnem teljesen lebukkant a horizont alá, ám ebben a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy az ég vagy Hyukie arca vörösebb.
- Nagyon ügyes vagy – dicséretem meg újra, aztán szemeim elkerekedtek a felismeréstől – Hyukie te most csak miattam sütöttél?
Szégyenlősen bólintott egyet. Éreztem, hogy most én kezdek el pirulni.
- Köszönöm. Értem még sosem tett senki ilyet.
Rám mosolygott és pedig viszonoztam mosolyát. Megettük a maradék süteményt és megittuk a maradék teánkat. Hyukie utána visszapakolt mindent a kosárba és arrébb tette. Mögém ült, lábait terpeszbe téve, majd fejemet és vállamat, lágyan mellkasára húzta. Kezével átkarolt és így néztük végig ahogy a nap végleg eltűnik a horizont alatt. Aztán feltűnt a hold és a csillagok az éjszakai égbolton, fényük csillogva verődött vissza a hófehér homokról.
Hyukie óvatosan a nyakamba csókolt, megremegtem érintésétől. Aztán újra megcsókolt, elérte vállamat, majd pólómat kissé lehúzva már a lapockámat csókolgatta. Aztán felemelte a fejét és kissé hátrafordította az enyémet, hogy megcsókolhasson. Kezét becsúsztatta a pólóm alá és kalandozni kezdett vele testemen. Újra megcsókolt, ezúttal sokkal szenvedélyesebben, majd lehúzta rólam a pólót. Rám nézett. Láttam szemében a vágyat, visszaigazolásra várt, hogy folytathatja-e, amit elkezdett, én pedig nem bírtam ellenállni feltörekvő szenvedélyemnek. Végighúztam kezem az arcán, éreztem, ahogy megremeg érintésem alatt, aztán megcsókoltam. Ledöntött a takaróra és elkezdte végigcsókolgatni testem minden egyes porcikáját. Ami ezután következett azt nem lehet szavakkal kifejezni. Annyira gyengéd és érzelmes, ugyanakkor vad és szenvedélyes volt. Pontosan tudta, hogyan érintsen, hogy kényeztessen. Testünk egybeolvadt mintha mindig is összetartoztunk volna. A szenvedély és a vágy olyan fokát jártam be, amiről eddig azt se tudtam, hogy létezik. Tökéletes volt. Miután mindketten elértük a gyönyör legfelső fokát fáradtan omlott rám, egy darabig még mindketten lihegve kapkodtunk levegő után. Aztán mellém feküdt, mellkasára vont és a maradék takaróval betakart. Hallottam erőteljes szívdobbanását, először hangosabban, majd egyre halkabban, míg végül beléptem az álom édes kapuján, de most ez egyszer tudtam, hogy az álom nem lehet szebb a valóságnál.