6. fejezet - A bizonyosság

Nem volt időm túl sokáig gondolkodni ezen, mert nemsokára odaértünk az étteremhez. Kénytelen voltam elengedni Hyukie kezét, bárcsak tovább tartott volna az út. Bementünk az étterembe, nagyon szép és elegáns hely volt. Egy kicsit meg is ijedtem, öltözékünk nem igazán passzolt ehhez a környezethez. Teuk beszélt az egyik pincérrel és legnagyobb meglepetésemre egy külön helyiségbe mentünk, ahol csak mi voltunk egyedül. Hyukie figyelt, hogy mellé üljek, másik oldalamra Yesung került. Andi pedig Hae és Sungmin között foglalt helyet. Hae és Hyukie már automatikusan nekünk is megrendelte a vacsorát, a többiek csak néztek, mi meg magunkban kuncogtunk. Megint nagyon finomat választottak nekünk a fiúk. Amikor Wookie a végén megkérdezte ki kér még fagyit, a legtöbben udvariasan elutasították, köztük én is. Még egy falat nem ment volna le a torkomon. De Andi imádta a fagyit úgyhogy ketten Wookie-val még egy-egy hatalmas fagyi kelyhet is belapátoltak. Hae súgott valamit Andi fülébe, mire ő sértődötten elfordult, Hae hiába szólt hozzá nem reagált semmit. Aztán Hae megint a fülébe súgott valamit, mire Andi felnevetett. Elmosolyodtam, bármit is mond ez a lány, tuti, hogy bejön neki Hae és szemlátomást Hae-nek is ő. Nagyon jó volt a hangulat, a fiúk nevetgéltek és viccelődtek egymással, érezni lehetett mennyire jóban vannak, mennyire szeretik egymást.
Hyukie odahajolt hozzám.
- Hogy érzed magad?
- Nagyon jól köszönöm. Olyan családias itt a hangulat.
- Hát igen. Már teljesen összeszoktunk. Mostanra ugye már mindenki ismeri a másik hülyeségeit és elfogadta, meg ugye vannak akik már korábbról ismerik a másikat, de mindannyian nagyon megszerettük egymást.
- Látni is rajtatok.
- Ennek örülök. És sokat számít, hogy ilyen nagyszerű leaderünk van – emelte Hyukie tekintetét Teuk-ra – tudod Hae után ő a legjobb barátom.
- Kívánni sem lehetne jobbat! – néztem mosolyogva a Kangin-nal viccelődő Teuk-ra.
- Szandi!
- Igen? – néztem Hyukie-ra.
- Eljönnél egyszer velem kettesben vacsorázni?
- Nagyon szívesen.
- Vagy mondjuk lehetne holnap egy ebéd. 
- Rendben – nevettem.
- Akkor délre érted megyek.
- Oké.
- Fiúk itt az ideje hazamenni – szakította félbe társalgásunkat Teuk hangja.
- Ne már hyung – elégedetlenkedtek a fiúk.
- De,de késő van már és a lányok is biztosan elfáradtak.
- Hát úgy tűnik Andi még nem – kuncogott Kyu.
Mindenki odanézett. Az én kedves barátnőm zavartalanul beszélgetett Hae-val meg sem hallották mit mondott az előbb Teuk.
- Hahó Hae! – húzta el Hyukie a kezét a fiú arca előtt.
- Igen, mi az? – kapta fel zavartan a fejét Hae.
Mindenkiből kitört a nevetés.
- Mennénk haza Hae az van – vázolta a helyzetet Teuk két röhögőgörcs között.
- Ja oké – még mindig zavartan forgatta a fejét ide-oda.
- Nagy kujon vagy te fiam – veregette hátba Siwon miközben elindultunk kifelé.
- Hagyjál! - grimaszolt rá Hae.
A fiúk rendesek voltak és hazakísértek. Hae kissé morcos volt, de úgy tűnt Andinak sikerül jobb kedvre derítenie. Hyukie még ez étteremnél előzékenyen mindenkit maga elé engedett és mi zártuk megint a sort. A szívem hevesen dobogott, és igen néhány lépés után éreztem ahogy ujjai ismét ujjaim köré kulcsolódnak. A sötét égbolton fényesen ragyogtak a csillagok, a félhold ezüstös fénnyel vonta be az utat szegélyező fák lombkoronáit. Ha nem számítjuk az előttünk jókedvűen zajongó fiúkat tökéletesen romantikusnak mondható este volt. Mikor megérkeztünk a házunkhoz a fiúk elbúcsúztak tőlünk, mi pedig integettünk nekik míg el nem tűntek a szemünk elől. Bementünk és fáradtan rogytunk le a kanapéra.
- Teljesen ki vagyok készülve - panaszolta Andi
- Én is. Nem akarok semmi mást csak egy jót aludni. 
- De azért nagyszerű volt ez a nap! - mosolygott rám barátnőm.
- Az volt, de még milyen!
- Látom Hyukie nem engedett el maga mellől egy percre se.
- Ó hát csak véletlen...szóval...
- Nem kell a duma - vágott Andi szavamba nevetve - láttam, amit láttam.
- Ó te csak hallgass - vágtam vissza - olyan elmélyülten dumáltatok Hea-val hogy még Teuk-ot se hallottátok meg.
- Hát az csak...
- Semmi csak - nevettem.
- Ó te - vetette rám magát Andi és elkezdett csikizni. De én se hagytam magam, ellentámadásba lendültem. Végül mindketten dőltünk a röhögéstől.
- Azt hiszem ideje aludni menni.
- Rendben unnie.
Mindketten elvonultunk a szobánkba. Lefeküdtem és miközben még egyszer felidéztem az estét, szép lassan álomba merültem.
Másnap reggel mikor felkeltem Andi már fent volt. A tv előtt ült a nappaliban és a reggelijét majszolta. Én is kerestem valamit a hűtőben és csatlakoztam hozzá.
- Ma merre megyünk? - kérdezte.
- Fogalmam sincs. De délre itthon kell lennem.
- Miért?
- Mert Hyukie elvisz ebédelni - éreztem ahogy elpirulok.
- És még tegnap hogy tiltakoztál mikor megjegyeztem, hogy egész este egy percre se hagyott magadra.
- Jól van na. De ez csak egy ebéd, még nem jelent semmit.
- Jaj unnie ne légy ilyen kishitű! - forgatta a szemeit -  Aztán mindent elmesélni majd nekem.
- Rendben - nevettem.
- Akkor neked készülnöd kell.
- Nem baj? - kérdeztem aggódva.
- Ugyan már, elleszek én ne aggódj!
- Biztos?
- Persze. Amíg van jégkrém a hűtőben addig ne félts!
- Teee! Az a tegnapi nagy adag fagylalt nem volt elég.
- Húúú az nagyon finom volt!
- Te fagyi őrült!
- Menj készülődni!
- Oké-oké, már itt se vagyok - nevettem és bementem a szobámba. Kitártam a szekrényt és körbenéztem, hogy mit vegyek fel.
- Andiii - kibáltam ki néhány perc múlva.
- Igen?
- Gyere és segííííts!
- Na nézzük hogy állunk - kukkantott be a szekrényembe, majd előhúzott egy kék farmer rövidnadrágot és egy piros spagettipántos topot - tessék ezeket vedd fel.
- Köszönöm - öleltem meg.
- Szívesen - mosolygott rám.
Andi ismét kényelmesen elhelyezkedett a kanapén én pedig elmentem lezuhanyozni. Aztán felöltöztem, kifésültem a hajam majd feltűztem. Épp időben lettem kész mert csengettek, mikor kimentem Andi már az ajtóban állt.
- Aztán jól vigyázz ám rá - fenyegette meg mutatóujjával pajkosan Hyukiet.
- Igenis! - szalutált Hyukie.
- Szia - köszöntem mikor odaértem hozzájuk.
- Szia. Gyönyörűen nézel ki.
- Köszönöm.
- Jó szórakozást gyerekek - tessékelt ki Andi a házból.
Hyukie egy közeli kajáldába vitt, egyszerű, kedves kis étkezde volt tele fiatalokkal. Ebéd után sétálni indultunk. Közben végig beszélgettünk, egyre több mindent tudtam meg róla. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy nem messze tőlünk három lány sugdolózott és egyikük felénk mutogatott.
- A francba - hallottam Hyukie-t morogni.
Majd újabb két lányra lettem figyelmes, úgy tűnik ők is felismerték Hyukie-t.
- Gyere - fogta meg a karom és elkezdett maga után húzni.
Miközben próbáltam lépést tartani vele, hátranéztem és láttam, hogy a lányok jönnek utánunk. Hyukie idegesen nézegetett hátrafelé, láttam rajta mennyire ki van borulva ettől az egésztől. Nem tudtam mit mondhatnék vagy tehetnék. Befordultunk egy utcába, a közepe felé nyílt belőle egy sikátor, Hyukie befordult és a falhoz lapultunk. Lélegzetvisszafojtva vártuk vajon észrevesznek-e a lányok. Hyukie védelmezően átkarolta a derekam. Arcizmai megfeszültek, vállam felett kitekintett az utcára.
- Erre mentek - hallottam az egyik lány hangját. Aztán elhaladtak előttünk, szerencsére egyiküknek sem jutott eszébe, hogy benézzen a sikátorba.
- Ezt megúsztuk - sóhajtott nagyot Hyukie - ne haragudj.
- Semmi baj, nem a te hibád.
- Tudom, de... - szegte le a fejét.
- Hyukie nem te tehetsz róla, nincs semmi baj. Hallod? – lehajoltam hozzá, próbáltam a szemébe nézni. Végül felemelte a fejét. Olyan bánatos képet vágott. Annyira szerettem volna megvigasztalni. Kezem tétován megemeltem, de nem mertem megérinteni. Ekkor bátortalanul kisimított egy kósza tincset az arcomból. Elmosolyodtam, ő visszamosolyogott rám. Közelebb lépett hozzám és másik kezével is átkarolt. Mozdulatai most már sokkal határozottabbak voltak. Belenézett a szemeimbe és én már is elvesztem az övéiben. Ajka egyre közeledett az enyémhez, hogy végül egy lágy csókot leheljen rá. Aztán kissé eltávolodott, pár pillanatot várt, majd látva, hogy nem ellenkezem újra ajkaimra tapadt. Csókja ezúttal sokkal erőteljesebb és szenvedélyesebb volt. Karjaimat automatikusan nyaka köré fontam és viszonoztam csókját. Mikor végre elengedtük egymást mindketten levegő után kapkodtunk. Egymásra mosolyogtunk. Hyukie megfogta a kezem.
- Gyere menjünk. Azt hiszem jobb ha visszamegyünk mielőtt még valaki kiszúr.
- Rendben.
Gyorsan hazasiettünk, de én hihetetlenül boldog voltam. Megcsókolt. Repülni tudtam volna a boldogságtól. Hyukie az ajtó előtt elköszönt, búcsúzóul ismét megcsókolt. Hatalmas mosollyal az arcomon benyitottam, de a látványtól, ami elém tárult teljesen ledöbbentem.
- Hyukie - kiabáltam utána - azt hiszem nem árt ha te is bejössz.