3. fejezet - Az ebéd

Mindkét fiú fantasztikusan nézett ki. Farmernadrágot viseltek, Hyukien fehér ing, Haen pedig fekete volt. Kezükben egy-egy szál rózsát tartottak.
- Sziasztok lányok!
- Ezt nektek hoztuk - nyújtották át a virágokat.
- Köszönjük.
- Gyönyörűek - olvadoztunk mindketten.
- Akárcsak ti - bókolt nekünk Hae.
Mindketten fülig pirultunk.
- Nagyon csinosak vagytok! - füttyentett Hyukie elismerően miközben tetőtől-talpig végigmért minket.
Azt se tudtuk hova nézzünk zavarunkban. Végül Hae kérdése mentett meg minket.
- Indulhatunk?
- Igen - bólintottunk egyszerre.
Hyukie mellém, Hae pedig Andi mellé szegődött.
- Hova megyünk? - érdeklődtem.
- Van egy hangulatos kis vendéglő itt a közelben. Hae-val elég sokszor járunk oda, már amennyire az időnk engedi. Nagyon kedvesek a pincérek és istenien főznek.
- Nagyon kíváncsi vagyok.
- Ez az első alkalom, hogy Koreában jártok? - kérdezte Hae.
- Igen.
- Ahoz képest nagyon jól beszélitek a nyelvet.
- Köszönjük szépen, de még rengeteget kell tanulnunk. Főleg a kiejtésünkön van még mit javítanunk.
- Ugyan már! Pár hét és a beszédetek alapján senki nem gondolná, hogy nem vagytok idevalósiak.
- Na most nagyon túlzol Hae.
- Én? Sohaaa - vágott ártatlan képet.
Mindannyian nevettünk. Időközben megérkeztünk a vendéglőhöz, amely ténlyeg nagy szép volt. A berendezése egyszerű volt ugyanakkor nagyon hangulatos. A pincér már ismerősként üdvözölte a fiúkat. Megmutatta a helyünket, amely a vendéglő egyik távolabbi sarkában volt, ahol magunkban lehettünk. Kaptunk étlapot, majd megkérdezte milyen italt hozhat nekünk, mindannyian üditőt kértünk. Elkezdtük tanulmányozni az étlapot, de én nem sokra mentem vele. Persze el tudtam olvasni az ételek neveit, de még egyiket se kóstoltam soha. Andira pillantottam, ő is ugyanolyan zavart arccal bámulta a sajátját. Hyukie észrevehette a dolgot, mert kedves hangon azt kérdezte:
- Lányok, rendeljünk nektek is mi?
- Ó azt megköszönnénk - lélegeztem fel.
- Rendben akkor a ház specialitása lesz. Eszméletlen finom, majd meglátjátok.
Közben a pincér meghozta az italunkat és Hae megrendelte az ételeket. Míg vártunk a fiúk élénken érdeklődni kezdtek aziránt honnan jöttünk, mivel foglalkozunk, mindent tudni akartak rólunk.
- 8 éve kézilabdázol wow, minden elismerésem - ámélkodott Hyukie.
- És ne tudd meg milyen jó - dícsért Andi, miközben én pirosabb voltam már mint a terítő az asztalon - előtte pedig táncolt.
- Táncoltál? - csillant fel Hyukie szeme.
- Igen, 12 éves koromtól. 6 évig hip-hopot táncoltam, 1 évig pedig társastáncot.
- Akkor biztos fantasztikusan táncolsz.
- Ááá annyira nem voltam jó – most már tiszta vörös voltam és legszívesebben eltűntem volna a föld alatt.
- Dehogynem, nagyon is jó, én már láttam táncolni – lelkendezett Andi.
- Én is szívesen megnéznélek. A mi táncainkat is tudod?
- Valamelyiket igen.
- Sexy, free and single-t?
- Nagyjából.
- Csak nagyjából?
- Hát az még csak nemrég jelent meg és ugye az utóbbi napokban mással voltam elfoglalva, nem volt még időm teljesen begyakorolni.
- Ja igen ez érthető. De feltétlen meg kell mutatnod mielőtt hazamész.
- Jó majd egyszer – hebegtem, kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam.
Ekkor szerencsére megjelent a pincér a ház specialitásával.Hála az égnek, sóhajtottam fel magamban. Az étel nagyon jól nézett ki. Megkóstoltam és Hyukie nem tévedett, fenséges volt az íze. Csirke hús volt valamilyen szószba volt forgatva, hozzá rizs volt meg mindenféle zöldség és saláta. Az ebéd végig nagyon jó hangulatban telt, rengeteget nevettünk. Nagyszerűen éreztük magunkat a két fiú társaságában és szemmel láthatóan a fiúk is jól érezték magukat velünk.
1 órával később úgy éreztem kipukkadok, de nem bántam, bár arról egyenlőre fogalmam sem volt, hogy jutok így haza. Mindegy Andival majd csak haza vonoszoljuk egymást valahogy, kuncogtam magamban.
- Na milyen volt az étel? - érdeklődött Hyukie.
- Szerinted? - mutattam felé az üres tányérom.
- Isten finom volt - sóhajtott fel Andi.
- Ennek örülök - mosolygott ránk Hae, majd az órájára pillantott - lányok nem szeretnék ünneprontó lenni, de lassan indulnunk kellene, este még fellépésünk lesz egy tv műsorban és még fel kell rá készülnünk.
- Igen, persze, ne haragudjatok nem akartunk feltartani titeket - szabadkoztam.
- De hát nem tartottatok fel - nevetett Hae  - és ne kérjetek állandóan elnézést.
- Rendben.
- Mi tartozunk köszönettel a kellemes társaságért - hajolt meg Hyukie akár egy középkori lovag.
Annyira aranyos volt, annyira kedves, a szívem olyan hevesen dobogott, azt hittem mindjárt kiugrik a helyéről. De azért sikerült valahogy összeszednem magam. Nem hinném, hogy Hyukie hosszú távon értékelné, ha minden nap a karjaiba alélnék, bár ki tudja, kuncogtam ismét magamban. A fiúk fizettek és elindultunk vissza a szökőkúthoz.
- Ne haragudjatok, hogy nem tudunk teljesen hazáig kisérni titeket – szabadkozott Hae.
- Semmi gond, lehet úgyis mi még sétálunk egyet – mosolygott rá Andi.
Ezek ketten kezdtek nagyon gyanúsak lenni nekem, túl sokat mosolyogtak egymásra.
- Holnap sajnos nem érünk rá, de holnapután, ha van kedvetek találkozhatnánk megint. Megmutatjuk nektek a várost – ajánlotta fel Hyukie.
Városnézés Hyukie-val már a gondolatától is szaporábban kezdett verni a szívem.
- Az nagyszerű lenne, köszönjük szépen.
- Megadnátok a telefonszámotokat? És akkor tudunk előtte egyeztetni. Sajnos nálunk bármikor előfordulhat, hogy közbejön valami.
Mindketten megadtuk a számunkat a fiúknak, majd ők elindultak a kocsijuk felé, ami nem messze parkolt innen, mi pedig úgy döntöttünk sétálunk még egyet mielőtt hazamegyünk.
- Muszáj egy kicsit lepihennem – sóhajtottam fel - degeszre ettem magam.
- Én úgyszintén. Meg most amúgy is dögmeleg van. Hogy lehet ezt kibírni?
- Hát ha itt élnél hozzá lennél szokva.
- Ez igaz. És mit csináluk este?
- Jó kérdés. Na meg ott van a holnap is.
- Hmm mi lenne ha ma elmennék egy moziba. Jó nem nagy kultúrális műveltség, de legalább tesztelhetjük a nyelvtudásunk és a moziban hűvős van – nevetett Andi.
- Oké én benne vagyok! De most menjünk haza. Per pillanat csak egy puha ágyra vágyom semmi másra.
Amint hazaértünk ledőltünk mindketten. Kicsit el is szundikálhattunk, miután felébredtem, kimentem a nappaliba, de Andit nem találtam ott, a konyhában se volt, bizonyára még alszik. Kivettem egy kis fagyit egy pohárba és letelepedtem vele a tv elé. Pár perccel később Andi is megjelent, de úgy tűnt félig még alszik.
- Szia – motyogta és kiment a konyhába. Gondolom fagyiért. Egyszer csak csörögni kezdett a mobilom.
- Hát ez meg ki lehet? – csodálkoztam, a kijelzőn az állt ismeretlen szám – Halló – szóltam bele bizonytalanul.
- Szia, itt Lee Hyukjae – hallottam a vonal másik végéről egy ismerős hangot. Meglepetésemben majdnem kiejtettem kezemből a mobilom. 
- Hallo itt vagy?
- Iiigen, ne haragudj.
- Elnézést a zavarásért, de nagy szükségem lenne a segítségedre, illetve nem csak nekem, hanem az egész Super Juniornak.
Miután elmondta mit akar, csak annyit tudtam kinyögni, hogy egy pillanat. Óvatosan hátrálva leültem a kanapéra és csak meredtem magam elé üveges tekintettel.
Andi ekkor jött be a konyhából.
- Mi az? Mi történt? – nézett rám.
Neki is elmondtam azt, amit nekem mondott Hyukie. Megdöbbenésében kiesett kezéből a fagyispohár, ami tompa puffanással ért földet. Csak a szőnyegnek volt köszönhető, hogy nem tört apró szilánkokra.
- Na és mit válaszoltál neki?
- Még semmit. Fogalmam sincs mit tegyek – néztem Andira kétségbeesett arccal.